Év végéig megszülethet az uniós bérmegállapodás

 

Emmanuel Macron francia elnök bukaresti sajtótájékoztatóján biztosnak mondta, hogy az év végéig sikerül megállapodni a kiküldött munkavállalókról szóló európai uniós jogszabály módosításáról.

Kijelentette: a direktíva módosításának révén korlátozni kell a munkavállalók másik országba történő áthelyezésének az időtartamát, és biztosítani kell, hogy egy-egy országban ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért fizetik a kiküldött munkaerőnek, mint a hazainak.

Emmanuel Macron gratulált Klaus Iohannis román elnöknek azért az igyekezetéért, hogy együtt dolgozzanak ezen a területen. Úgy vélte: a román fuvarozók félreértették a törekvését, amikor ellenük irányuló lépésként értelmezték a kezdeményezést.

Szerinte a javasolt szabályozás csupán azt a gyakorlatot iktatná ki, hogy francia szállítók román sofőröket alkalmazzanak, és romániai béreket fizessenek számukra.