Mivé lett a sörgyár? A kortárs kultúra bemutatkozó helye

 

Óriási kültéri fény- és füstinstalláció, képzőművészeti kiállítás, elektronikus kortárs zene, performanszok és váratlan kulturális találkozások. Budafok kreatív bázisában, az Art Quarter Budapestben szeptember 2-án és 3-án kiderül, miért vonzza mágnesként az egykori sörgyár épülete a kortárs művészeket.

Minden városnak megvan az olykor rejtett, kreatív bázisa, amelynek jellemzően indusztriális miliője időről időre mágnesként vonzza a művészeket. Ilyen a Budafokon található Art Quarter Budapest független, nemzetközi kortárs rezidencia központ is, ahol immár évek óta a legkülönfélébb művészeti ágak hazai és külföldi képviselői találnak alkotóterepre. Az egykori Haggenmacher Sörgyár Dunára néző épületeit és az ott formálódó kulturális életet szeptember első hétvégéjén kétnapos, ingyenes programsorozaton ismerhetik meg az érdeklődők a Dunapest Fesztivál keretében.

 Három művészeti intézmény összefogásának eredményeként rendezik meg szeptember 2-án a Haggenmacher ART – mivé lett a sörgyár? című programot. Az 1923-ban bezárt sörgyár épületeiben ugyanis elsőként az Art Quarter Budapest, majd a L Art Open Studios (LAOS) a közelmúltban pedig a West Werk Studió nyitotta meg kapuit. Ezen az estén egymás után nyíló kiállításokkal kalauzolják végig a kortárs képzőművészet iránt érdeklődő közönséget a régi magtáron, sörgyári üzemen és épületeken.

Keresztes Zsófia - Afternoon Splash

Keresztes Zsófia – Afternoon Splash

 

Az utolsó állomáson, az Art Quarter Budapestben Csobbanás címmel szeptember 17-ig látogatható, csoportos kiállítás nyílik hazai és külföldi kortárs művészek – többek között Brückner János, Fukui Yusuke, Keresztes Zsófia, Max Siedentopf és Szombat Éva – olyan munkáiból, amelyeken szerepet kap a víz, vagy más folyadékok “mozgásának” vizuális megjelenítése. Ezzel párhuzamosan az udvaron Mátrai Erik fényinstallációjában, a Porticus 3.0-ban lehet sétálni. A füsttel telítődő fényoszlopok által alkotott oszlopcsarnok illékony matériája szakrális teret idéz, a köztük való bolyongás középkori katedrálisok kereszthajóiba, tradícionális temetkezési helyeire viszi a látogatókat, miközben a sötétben a sörgyári udvar profán, indusztriális kulisszái átlényegülnek. A napot Farkas Miklós és Gryllus Ábris médiaművészek zajtechno formációja, a FOR. dj-szettje zárja.

FOR

Vasárnap délután vezetett MŰ-Terem-Látogatásokon három, az Art Quarter Budapestben dolgozó művész, Kútvölgyi Szabó Áron, Szigeti Csongor és Tóth Márton Emil várja a látogatókat saját alkotókörnyezetében. Az udvaron Kőszeghy Flóra, Szabó Ottó és Szigeti Csongor kültéri installációi láthatóak, sőt utóbbiak ki is próbálhatóak. Szigeti Csapda-munkáiban Juhász Kata Társulata és akrobaták közreműködésével performanszt is bemutatnak. Aloïs Yang 4DSOUND hangrendszerre tervezett audiovizuális installációja, a Hear The World Begin látogatói egy audiovizuális adatkoreográfia résztvevői és alakítói lehetnek valós időben kontrollálható szenzorok segítségével. A DoN’t Eat Group Szenteczki Zita bábrendezővel közösen készített előadásában, a Loop Eventben az élőben létrehozható film megalkotásának lehetőségeit kutatja.

A hétvégét a Tűzmadarak utcaszínházi produkciója zárja. A Steam On! szereplői egy időutazó vándorcirkusz tagjai, akik egy gőzhajtású velocipéd triciklivel járják az idő és a tér végtelen labirintusát, hogy összegyűjtsék a megmaradt boldogságot.