Folytatódik a szocialisták belső háborúja

 

Folytatódik a szocialisták belső háborúja, egyes pletykák szerint az elégedetlen MSZP-sek már Botka László utódját is megtalálták - írja a Figyelő.

A Párbeszéd politikusa, Karácsony Gergely után újabb név merült fel Botka László utódaként, aki a szocialista pletykák szerint nem más, mint Kunhalmi Ágnes – értesült a Figyelő.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja, oktatáspolitikus.  MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja, oktatáspolitikus. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A lap azt írja, sokan örülnének a Kunhalmi előrébb lépésének, akinek neve azután merült fel, hogy az MSZP budapesti elnöksége őt bízta meg a fővárosi kampány vezetésével.

Egy nappal Kunhalmi kinevezése előtt Botka László a XIII. kerületi polgármestert, Tóth Józsefet jelölte ki a budapesti választási felkészülésért felelős politikusnak. A kinevezés azonban egyfajta hadüzenet lehetett Molnár Zsoltnak.

Kunhalmi ellenjelölése ezek után tovább szíthatja a tüzet az MSZP-ben, ahol Botka László és Molnár Zsolt csatája óta egyébként sem békés a választási felkészülés – olvasható a lapban.

Az MSZP-s vitáról közölt cikket a 168 óra is: a hetilap részletesen ír arról, hogyan üzengetett egymásnak a tengerpartról Botka László és Molnár Zsolt, melynek következtében Szegeden találkozott a két politikus. Itt megegyeztek abban, hogy Molnár Zsolt hátrébb lép és teret hagy Botkának.

Botka Lászlóról egyébként a Figyelő információi szerint a pártban úgy beszélnek, hogy “nemhogy egymillió új szavazót nem tudott szerezni, vezetésével szinte egy százalékot sem emelkedett a párt népszerűsége.”

Az Origo információi szerint Ujhelyi István is el tudná magát képzelni miniszterelnök-jelöltnek, és nem tett le róla, hogy átvegye Botka László helyét.