Erre nem számított az elemző a Jobbiktól

 

Váratlan fordulatnak tartja Boros Bánk Levente, a Médianéző vezetője, hogy a Jobbik egy új, társadalmilag megosztó kérdés, a szavazati jog korlátozásának felvetésével akar népszerűbbé válni.

Meglepő lépés volt a Jobbiktól, hogy közölte, elvennék az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők szavazati jogát. Az ellenzéki párt ráadásul a választási kampány előtt jött elő a megosztó kérdéssel, miközben azt hirdeti magáról, hogy kormányváltásra alkalmas erő. A szavazati jog korlátozásának felvetése nem feltétlenül jó üzenet egy ambícióval bíró politikai formáció szempontjából – mondta a 180 percben Boros Bánk Levente, a Médianéző vezetője.

Dúró Dóra, a Jobbik alelnöke közösségi oldalán, majd egy közleményben arról írt, pártja választási programjában kilátásba helyezi, hogy az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők, illetve az írni-olvasni nem tudók ne szavazhassanak a parlamenti választásokon.

Az elemzőcég igazgatója szerint ezek a jobbikos közlések nem feltétlenül a választási rendszerről  vagy a választójogról szólnak, hanem arról, hogy a párt megpróbál saját témát találni, és most éppen ez jutott az eszükbe, mint szerintük vitára érdemes kérdés.

Eközben kétségtelen tény, hogy a politika és az állampolgári jogok fejlődése a felvilágosodás kora óta abba az irányba mutatott, hogy a politikai döntésekben minél szélesebb  tömegek vehessenek részt. E vitte el a demokráciákat az általános és egyenlő választójog. A politikatörténetben nehéz arra példát találni arra, hogy demokráciában ez a folyamat megfordult volna, és meglévő jogot vontak meg egy csoporttól – tette hozzá Boros Bánk Levente a Kossuth Rádió műsorában.