Lipcse: felvételek cáfolják a német rendőrséget

 

Több videót és fotót is nyilvánosságra hozott a magyar vívó szövetség, azzal kapcsolatban, hogy mit láttak, mit éltek át a vívó vb idején Lipcsében. Néhány napja a magyar sportolók "kritikus" biztonsági helyzetre panaszkodtak, és arra, hogy naponta randalíroztak a bevándorlók. A német város rendőrsége és német újságírók ezt cáfolták, szerintük Lipcsében minden rendben van. Mellettük több magyar újságíró is hazugsággal vádolta a vívókat itthonról, tehát nagyjából 800 kilométeres távolságról megmondták, hogy mi is a helyzet Lipcsében.

A magyar vívók által közreadott felvételen jól látszik, ahogy a rendőrök a földre tepernek egy férfit, és hosszú másodpercekig dulakodnak vele. A gyanúsított ugyanis ellenáll, nem adja magát könnyen.

Az is látható, hogy többen körbeállják őket. Van, aki földbe gyökerezett lábbal nézi mi történik, mások mobiltelefonjaikkal felvételeket készítenek. És vannak, főleg fiatal helyiek, akik hangosan hol kommentálják a rendőri intézkedést, hol nevetgélnek az egészen, és egymással is megbeszélik a történteket.

Egy másik felvételen – amelyet szintén a vívók készítettek a hotel közelében – egy másik rendőri intézkedés zajlik. Sokkal békésebben, mint az előző videón. A felületes szemlélők figyelmét elkerülheti, ami az egyik rendőr kezében van.

A Híradó által kimerevített képen jól látszik, hogy az egyik járőr egy ívelt végű, széles és hosszú pengéjű kést fog a jobb kezében. Mivel ez nem tartozik a lipcsei rendőrök standard szolgálati felszereléséhez, feltételezhető, hogy elkobozták a képen látható fiataloktól.

Mindarról, hogy mit tapasztaltak Németországban, Boczkó Gábor, a vívószövetség megbízott főtitkára is beszélt az M1-nek még kedden. Azt is mondta, megrázó volt látni, hogy – amint fogalmazott – migránsnak látszó emberek naponta randalíroznak, vagy miattuk rendőri akciók indulnak.

“Nincs itt semmi látnivaló”

És ez Németországban valóban mindennaposnak számít – legalábbis ez derült ki abból a levélből, amelyet a lipcsei rendőrség küldött az M1 Aktuálisnak, miután a vívók által elmondott esetekről érdeklődtünk.

Ebben azt írják: nincs tudomásuk arról, hogy valaki bozótvágóval hadonászott. Azt viszont elismerik, hogy tényleg intézkedtek egy olyan esetnél, ahol egy észak-afrikai pár vitába keveredett, és egy ideig többen köréjük gyűltek. A helyszínen tartózkodó rendőrök pedig tisztázták a helyzetet.

Egy következő mondatban viszont már arról ír a lipcsei rendőrség szóvivője, hogy – idézzük – hasonló intézkedés minden nagyvárosban, éjjel és nappal is előfordul, vagyis nincs benne semmi rendkívüli.

Szakértő: Valóban így akarunk-e élni Európában?

A magyar katonai titkosszolgálatok korábbi igazgatóhelyettese szerint ahhoz, hogy ne lehessen mindennaposnak tekinteni a hasonló eseteket, komoly változásokra van szükség az európai közbiztonság terén.

Horváth József itt az M1-en elmondta, a nyugat-európai országok rendvédelmi erőit és szabályait az utóbbi időben jelentősen megváltozott biztonsági helyzethez kellene igazítani. A szakember szerint ezt a helyzetet a rendvédelmi erők önmagukban nem tudják kezelni, a megfelelő törvényi háttér biztosítása nélkül, amelynek kialakítása a politikai döntéshozók felelőssége.