Magyar Idők: Soros-pénzek a TASZ-nál

 

Több mint 420 millió forintot kapott tavaly a Társaság a Szabadságjogokért Közhasznú Egyesület (TASZ) Soros Györgytől - írta a Magyar Idők.

A napilap a TASZ 2016-os gazdasági beszámolójára hivatkozva közölte: Soros György a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatán és a Sigrid Rausing Truston (SRT) keresztül 426 695 142 forintot adott a TASZ munkatársainak fizetésére és a szervezet programjaira.

Egyetlen hazai forrás szerepel a jelentésben

A Magyar Idők szerint a jelentésben egyetlen hazai forrás szerepel: egy magyar pénzintézet egymillió forinttal támogatta a fogyatékkal élő gyerekeket segítő MONDO programot. Az OSF öt TASZ-os projektet támogatott. Ezek közül a lap a drogliberalizációs programot említette elsőként, amelyre Soros György alapítványa, “megosztva bizonyos fogyatékosügyi intézkedésekkel”, több mint 30 millió forintot biztosított.

A legnagyobb összeget, 188 millió forintot 2015-2016-os intézményi támogatás címén kapta a társaság – írták. A TASZ népszerűsítésére, “az adományozók és az önkéntesek számának szaporítására” 34 millió áll 2017 végéig az egyesület rendelkezésére “Soroséknak köszönhetően”.

“Támogatták a cigány lakosség mozgósítását”

Az SRT “tetemes összeggel támogatta például a cigány lakosság mozgósítását” – írta a Magyar Idők, hozzátéve: ez a TASZ megfogalmazása szerint olyan roma jog- és érdekvédelmi szervezetek feltérképezését jelenti, amelyekkel együttműködve igyekeznek előmozdítani a roma választópolgárok aktív állampolgárságát.

A 2015 óta futó ilyen programokra 146 millió forintot kapott a TASZ. “A beszámolóból kiderül, hogy ebből a pénzből kampányoltak a 2016. október 2-án tartott kvótanépszavazás ellen is” – tette hozzá a lap.

Az SRT vezetőségének tagja az OSF elnöke, Chris Stone, a két szervezetnek számos közös programja van, és szorosan együttműködik “a tőzsdespekuláns által pénzzel kitömött társaságokkal”. Az SRT barátjaként tartja számon Ken Rothot, a Soros György által 100 millió dollárral támogatott Human Rights Watch ügyvezető igazgatóját – olvasható a cikkben.

A TASZ szponzorai között van a Norvég Civil Alap is, amely például érzékenyítő tréningeket finanszírozott, és hálózatépítésre is jutott az onnan származó több mint 40 millió forintból. A szervezet egyik projektjének keretében ugyanis tíz vidéki civil szervezetet képeztek ki – írta a Magyar Idők.