Íjgyártó: a visegrádi együttműködés a bizalmon alapszik

 

A Visegrádi Csoport (V4) együttműködésének alapja a bizalom, a közös értékek és a közös érdekek - mondta el a Visegrádi Csoport (V4) lengyel soros elnökségének zárása és a magyar soros elnökség megkezdése alkalmából rendezett koncert előtt csütörtökön a Budapest Music Centerben a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára.

Íjgyártó István emlékeztetett arra, hogy Magyarország két nap múlva kezdi meg a V4 csoport soros elnökségét.

A négy nemzet közötti együttműködés egyik alapelve a kontinuitás, ennek jegyében a magyar elnökség is a lengyel elnökségre épül majd – hangsúlyozta, hozzátéve: Lengyelország egy viharos időszakban is sikeresen vezette a Visegrádi Csoportot.

Íjgyártó István elmondása szerint a magyar elnökség is bővelkedik majd kihívásokban és változásokban, mint a Brexit tárgyalások, az EU jövőjéről szóló vita vagy a migrációs válság.  Mindezek közepette sem szabad azonban szem elől téveszteni azt a célt, hogy Közép-Európa még versenyképesebb és innovatívabb régióvá váljon – emelte ki.

A magyar soros elnökségi év négy pillérre – Európai Visegrád, Regionális Visegrád, Digitális Visegrád és Globális Visegrád – épül – közölte.

Budapest, 2017. június 29. Az Anna Maria Staskiewicz – Bartosz Koziak duó a visegrádi országok, a V4-ek soros elnöksége átadása-átvétele alkalmából tartott koncerten a Budapest Music Centerben 2017. június 29-én. Magyarország Lengyelországtól veszi át az elnöki tisztséget. MTI Fotó: Soós Lajos

A magyar elnökség mottója: „a V4 összeköt” 

Az államtitkár kifejtette, a magyar elnökség egyaránt fókuszál majd a legfontosabb európai ügyekről szóló vitákra; a közép-európai régiót összekötő közlekedési, energetikai és társadalmi kapcsolatok erősítésére; a digitalizáció, a tudomány és innováció jelentette kihívásokra, valamint a Visegrád márka megerősítésére a világban.

Ennek jegyében a magyar elnökség mottója: „a V4 összeköt” – mondta el Íjgyártó István.

Jan Dziedziczak, a lengyel külügyminisztérium parlamenti ügyekért, határon túli lengyelségért és közdiplomáciáért felelős államtitkára emlékeztetett a két nép történelmi barátságára, hangsúlyozva annak fontosságát a mai kihívások közepette.

A regionális együttműködés Lengyelország külpolitikájának egyik alappillére, ennek keretében Közép-Európát a kontinens fontos alkotórészeként kívánják pozicionálni – közölte.

Jan Dziedziczak hangsúlyozta: a Visegrádi Csoport feladata többek között, hogy a múltra építve rugalmasan reagáljon a gyorsan változó kihívásokra és részt vegyen az EU jövőjéről folyó vitákban.