Évente csak egyszer lehet így kimaradni

 

Több száz helyszínen kétezer program lesz országszerte az idei Múzeumok éjszakáján. Bányamanó-képzés, rekordméretű gyászhintó, fejlámpás barangolás, dinoszauruszvadászat, illat-kalandtúra, autógyár-látogatás valamint az érzékiség bemutatása is szerepelnek a szombat éjjeli kínálatban.

Idén is mozgalmas hétvégéje lesz az országnak a Múzeumok éjszakáján, amelyet június 24-én, szombaton rendeznek meg, már tizenötödik alkalommal.  Országszerte több mint 320 intézmény kétezer programot regisztrált a múlt hét közepéig a rendezvénysorozatra. A különleges éjszakán nem csak múzeumok, hanem könyvtárak, levéltárak, közművelődési és egyéb intézmények is nyitva tartanak.

Két drága és ritka pálcát is bemutatnak

A rendezvénysorozat idei kiemelt témája az értékőrzés, fővárosa pedig Debrecen lesz. A tiszántúli városban néhány különleges műtárgyat is bemutatnak, így a Déri Múzeumban látható lesz Bocskai István Bukarestben őrzött jogara, valamint mellette Báthori István uralkodói pálcáját is kiállítják. A tulajdonossal kötött megegyezésnek köszönhetően ezen a hétvégén ismét megtekinthető a Munkácsy-trilógia, a Szépművészeti Múzeum pedig június 24-re Rodin Csókját kölcsönzi a debreceni Modemnek.

Debrecen, 2014. július 14.A múzeum munkatársai tanácskoznak, mielőtt leemelik a falról Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festményét a debreceni Déri Múzeumban 2014. július 14-én. A Munkácsy-trilógia része visszakerül a kanadai Hamilton Galériába.MTI Fotó: Balázs Attila

Archív – A múzeum munkatársai tanácskoznak, mielőtt leemelik a falról Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festményét a debreceni Déri Múzeumban 2014. július 14-én. A Munkácsy-trilógia része visszakerül a kanadai Hamilton Galériába.MTI Fotó: Balázs Attila

A legtöbb program Budapesten lesz, de sok vidéki városban is kifejezetten színes kínálat várja a látogatókat.

Szimulált hajléktalanság

Az egyik rendhagyó fővárosi program az idén 105 éves budapesti Népszállóban lesz, ahol a hajléktalan emberek világába lehet belelátni. A művészetterápiás foglalkozásokon készült festmények, rajzok, szobrok megtekintése mellett a látogatók a hajléktalan alkotókkal és szociális munkásokkal közösen maguk is festhetnek, agyagozhatnak az Írka-Firka zenekar élő zenekísérete mellett.

A vendégek a különleges atmoszférájú Padlás Galériát is felfedezhetik maguknak, ahol a MyBudapest Photo Project hajléktalan emberek fotóiból készült kiállítását nézhetik meg.

A látogatók rövid időre beléphetnek a fedél nélküli élethelyzetbe is. Az Útkereső című valóságalapú stratégiai társasjáték a hajléktalanságot szimulálja, résztvevői megismerhetik azokat a nehézségeket, akadályokat, döntéshelyzeteket, amelyekkel a hajléktalan emberek találkoznak nap mint nap.

A Cím nélkül színházi társasjáték pedig az Útkereső egyfajta feldolgozása, a Stereo Akt és a Mentőcsónak Egység közös produkciója, amely a részvételi színház műfaján keresztül segít a nézőnek a hajléktalan szereplők sorsába betekinteni.

Budapest, 2017. április 11. A Hajléktalan Jézus szobra a VIII. kerületi Horváth Mihály téren az alkotás átadásának napján, 2017. április 11-én. A Jézust padon fekvő hajléktalanként megjelenítő Krisztus-ábrázolás Timothy Schmalz kanadai szobrász alkotása, első példányát 2013-ban helyezték el Torontóban. A szobor egy-egy példányát azóta több nagyvárosban is elhelyezték. MTI Fotó: Marjai János

A Hajléktalan Jézus szobra a VIII. kerületi Horváth Mihály téren  MTI Fotó: Marjai János

Éjjeli találkozás, gyászos monstrum, sírkövek

Ugyancsak a fővárosban, a Fiumei Úti Sírkertben mutatják be a felújított Apponyi-hintót, amelyet a világ legnagyobb gyászhintói között tartanak számon. A halottaskocsi 1928 és 1932 között készült a főváros megrendelésére a legmagasabb szintű állami dísztemetésekhez. Nem gróf Apponyi Albert számára gyártották, de 1933-ban őt temették vele elsőként, ezért nevezték el róla. A hintót Apponyi temetése után néhány alkalommal még „használták”, majd hosszú időre eltűnt és csak az 1960-as évek elején került elő, állítólag egy falusi pajtában találtak rá.

A Nemzeti Örökség Intézete több mint egy éve dolgozott azon, hogy a gyászhintót méltó helyen állíthassa ki. A hintót fél év alatt, nyolcmillió forintból restaurálták, és néhány napja került át a temető főút melletti részére, egy kifejezetten a műtárgy számára épített üvegpavilonba.

Budapest, 2017. június 8.Apponyi Albert gróf restaurált gyászhintója Budapesten, a Fiumei úti sírkertben 2017. június 8-án. Az 1932-ben készült, muránói üveggel és bronz szobrokkal díszített hintó súlya 3,5 tonna, hossza 5,5 méter és 4 méter magas, amelyet Apponyi Albert politikus temetésén 1933-ban nyolc ló húzott. A Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti sírkertben üvegfalú kiállítócsarnokot épít a hintónak, amelyet idén június végén mutat be teljes pompájában a nagyközönségnek.MTI Fotó: Lakatos Péter

MTI Fotó: Lakatos Péter

Lángoló leguánok és bányamanók

Valószínű, egész más hangulata lesz a Múzeumok éjszakájára a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumba szervezett programnak. Az intézményben felidézik a bányászati és az üvegipari hagyományokat, amihez autóbuszos üvegmúzeumi látogatást, valamint a bátrabb vendégek számára bányamanó-képzést is meghirdettek. Tárlatvezetéseket tartanak a József lejtős aknában, késő este pedig tűztánc és tűzugrás is lesz, mielőtt a napot a Lángoló Leguánok tűzzsonglőr showja zárja.

Gyárlátogatás a Mercedesnél

A múzeumok éjszakáján a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár kapuja is nyitva áll az érdeklődők előtt. A látogatók egy kiállítás keretein belül ismerkedhetnek meg a gyártási folyamatokkal. A Mercedes-Benz Moziban színes kisfilmekkel várják az érdeklődőket, és különleges autókban sem lesz hiány. A kisebbeknek közlekedésbiztonsági játékokkal készülnek, míg a nagyobbak versenyszimulátoron mérhetik össze tudásukat.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Nemzeti illat és tragikus sorsú hentesmester

Gyulán az Almásy-kastély kiemelt eseménye Lipovszky Csenge, Magyarország egyetlen illatesztétájának előadása lesz a 19. századi “Nemzeti Illatról”, valamint a megelőző és a modern korok parfümjeinek, illatainak meghatározó stílusjegyeiről.

A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete is kitárja a kolbászmúzeum kapuit szombat éjszaka, ahol a kolbászkóstolás mellett tárlatvezetéseket is szerveznek, valamint bemutatják a Béke sugárút című dokumentumfilmet, amely az egyik leghíresebb gyulai hentesmester, Stéberl András tragédiájáról szól.

Pajzán népmesék, szerelem, érzékiség

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban népi viseletbemutató, Szent Iván-éji tűzugrás, lézershow, felnőtteknek szóló pajzán népmesemondás várja az érdeklődőket szombat este. Előadást tart a magyar népi paraszti szerelmi életről Vajda Mária néprajzkutató, valamint a közösségről és a táplálkozásról a néprajz és a régészet tükrében Nagy Balázs régész.

A nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu már a Múzeumok éjszakája előtt egy nappal, június 23-án, Szent Iván éjjelén változatos programokkal várja a látogatókat. Ekkor nyitják meg a Pásztoróra elnevezésű kiállítást, amelynek középpontjában a szerelem áll, valamint koncertek és tűzugrás is lesz a skanzenban.

Nyíregyházán másnap, június 24-én a Jósa András Múzeum programjaira várják az érdeklődőket. Délután a Csókolj meg édes! és a Pikáns oldal című tárlatok megnyitójával kezdődik a rendezvény. Az est folyamán Grecsó Krisztián író Hrutka Róbert zenész társaságában pódiumestet tart. Kiállítás nyílik továbbá Nők a Kállay családban címmel, valamint Árvai Nóra pszichológus-szakíró előadására is várják az érdeklődőket, amelynek témája a Nő ma.

Óriáshüllők és csipkekonferencia

A Pásztói Múzeumba gyerekeknek szóló dinoszauruszos programot szerveztek. Lesz vetítettképes előadás a Kárpát-medence őshüllőleleteiről, a családi játszóházban pedig filcből, papírból, lufikból készítenek dinókat. A „Múzeumi rejtély” keretében kiállításról kiállításra járnak a gyerekek és különböző feladatokat oldanak meg, hogy végül megtalálják a kincset, a sóból, lisztből, gyurmából készült dinótojást.

Nagyobbaknak is, vagy főleg nekik ajánlott program a településről tervezett éjszakai túra, ami este 10-től indul a közeli Szurdokpüspökibe, a Horka-tetőre.

Szécsényben több helyszínen is programot szerveznek szombatra. A Kubinyi Ferenc Múzeumban például délután csipkekonferenciát és kiállítást nyitnak meg.

Fej, lámpa, pallos

A Zalaegerszegi Törvényszéken valóságalapú perszimulációt tartanak, Nagykanizsán pedig kizárólag a múzeumok éjszakáján, június 24-én lehet majd megtekinteni az egykori kanizsai várvédő, Thúry György eredeti pallosát.

A Göcseji Falumúzeumban gasztronómiai különlegességgel és rendhagyó színházi produkcióval várják a látogatókat: a vacsoraszínházi előadáson a Piroskák és Farkasokk című darabot mutatják be. A vendégek a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban szakember vezetésével, fejlámpával és védősisakban éjszakai barangoláson vehetnek részt.

A Dinoszauruszok élete című kiállítás részlete a budapesti Millenárison 2014. június 7-én. A kiállításon több mint ötven mozgó, életnagyságú és hangot adó dinómásolatot tekinthetnek meg az érdeklődők.MTI Fotó: Bruzák Noémi

Illusztráció – MTI Fotó: Bruzák Noémi

Utazási kedvezmények

A Múzeumok éjszakája jó ideje a legnépszerűbb országos eseménysorozat, amelyen tavaly 400 ezren vettek részt, a látogatók több mint fele a vidéki helyszíneken.

Budapesten idén is egységes karszalaggal látogathatók a Múzeumok éjszakája rendezvényei és kiállításai. A karszalag nemcsak a csatlakozott intézményekbe való belépésre és a programokon való részvételre jogosít, de ingyenesen használhatók vele a BKK múzeumi buszjáratai. Elektromos kisautókba is beszállhatnak a látogatók, amelyek körjárataik során kisebb intézményekhez viszik az éjszakázókat.

A budapesti látogatók a GreenGo elektromos gépkocsijaival is közlekedhetnek, amelyeket fél áron, regisztrációs díj fizetése nélkül használhatnak a Múzeumok éjszakáján. A fővárosi közösségi kerékpár-szolgáltatás, a Bubi használatához is kedvezményes áron lehet negyedéves bérletet váltani, a MÁV pedig több nagyvárosba 50 százalékos kedvezményt biztosít a vonatjegyek árából a Múzeumok éjszakáján.

A közmédia M5 kulturális csatornája médiapartnerként színes összeállításokban harangozza be a Múzeumok éjszakáját, majd számol be a rendezvénysorozat programjairól.

Az eseménysorozat részletes programja a www.muzej.hu honlapon érhető el.