Kína csökkenti az országban dolgozó észak-koreaiak számát

 

Kína hosszú hónapok óta csökkenti az országban dolgozó észak-koreaiak számát a Nikkei japán lap értesülése szerint.

A gazdasági napilap megjegyezte, hogy japán és amerikai vélemények szerint a leghatékonyabb nyomás Phenjanra az olajszállítások csökkentése mellett a Kínában dolgozó észak-koreaiak számának a mérséklése, mivel ez Phenjan egyik fontos devizabevételi forrása. A lap úgy tudja, hogy még tavaly márciusban, amikor az ENSZ BT határozatban ítélte el Észak-Koreát a negyedik kísérleti atomrobbantása miatt, a kínai hatóságok azt javasolták egyes cégeknek, hogy ne alkalmazzanak észak-koreaiakat. Azóta ezeknek a kínai cégeknek a száma fokozatosan nő, különösen az Észak-Koreával határos kínai tartományokban – a Nikkei ugyanakkor rámutatott arra, hogy erről nincs hivatalos, írásos ajánlás.

Vang Ji kínai külügyminiszter beszédét hallgatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa az észak-koreai fegyverkezésről tartott ülésen a világszervezet New York-i székházában (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)

Vang Ji kínai külügyminiszter beszédét hallgatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa az észak-koreai fegyverkezésről tartott ülésen a világszervezet New York-i székházában (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)

Egy másik japán lap, a Jomiuri Sinbun dél-koreai hírszerzési adatokra hivatkozva arról számolt be, hogy az utóbbi időszakban Kína valószínűleg csökkentette a kőolaj- és feldolgozott olajtermékek exportját Észak-Koreába. Helyi beszámolók szerint májusban háromszorosára ugrott a benzin ára, majd némileg csökkent, jelenleg kétszeres az ár a május előtti szinthez képest. Az áremelkedés elsősorban azzal függ össze, hogy az üzemanyagellátásban is a hadsereg élvez prioritást.

Vang Ji kínai külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának az észak-koreai fegyverkezésről tartott ülésén a világszervezet New York-i székházában (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)

Vang Ji kínai külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának az észak-koreai fegyverkezésről tartott ülésén a világszervezet New York-i székházában (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)

Szakértők szerint Japán és az Egyesült Államok gyakorlatilag kimerítették azokat a lehetőségeket, amelyekkel nyomást gyakorolhatnak Észak-Koreára, hogy hagyjon fel nukleáris kísérleteivel. Ezért kulcsfontosságúvá vált Kína, amely Észak-Korea legfontosabb kereskedelmi partnere. Phenjan külkereskedelmének 90 százalékát bonyolítja le Pekinggel. Egyes becslések szerint Kínában mintegy 90 ezer észak-koreai vállal munkát, több százmillió dollárral gyarapítva Észak-Koreát.

Phenjannak csaknem 1 milliárd dollár bevételkiesést okozott, hogy Kína tavaly jelentősen csökkentette a szén importját Észak-Koreából. Az idei veszteség valószínűleg még nagyobb lesz, mivel márciusban a kínai szénimport 99 százalékkal esett februárhoz képest, áprilisban pedig megszűnt a behozatal.