Megszülettek Beyoncé ikrei

 

Számos hírességekkel foglalkozó hírportál szerint a héten megszülettek Beyoncé és Jay Z ikergyermekei.

Az ikrek megszületését hivatalosan egyelőre nem erősítették meg, a celebportálok, köztük az E! News, a People és a US Weekly azonban szombaton több meg nem nevezett forrásra hivatkozva állította, hogy a gyermekek egy Los Angeles-i kórházban világra jöttek a héten.

Az E! News arról írt, hogy Beyoncét, Jay Z-t és kislányukat, Blue Ivyt csütörtökön egy Los Angeles-i kórházban látták. A People magazinban pedig már az jelent meg, hogy “Bey és Jay  nagyon izgatottak, és elkezdték megosztani a híreket családjukkal és a legközelebbi barátaikkal”.

Részleteket nem tudni

Beyoncé képviselői még nem nyilatkoztak a sajtónak, a celebportálok pedig olyan további részletekről, mint a csecsemők neme, születési ideje nem tudtak felvilágosítással szolgálni. Azonban a pár egyik ismerőse kék és rózsaszín lufikkal érkezett a klinikára, ami azt is jelentheti, hogy Barack Obama korábban téves információt kotyogott ki.

Beyoncé februárban jelentette be Instagram-üzenetben, hogy gyermeket vár. A közleményt 24 óra alatt nyolcmillióan kedvelték, ami rekordot állított fel ezen a közösségi médiumon.

Amikor Blue Ivy a világra jött 2012-ben, annyi paparazzi árasztotta el a New York-i kórházat, ahol született, hogy a sztárpár és csecsemőjük nyugalma érdekében le kellett zárni a kismamaosztályt.