Budapesten tárgyal a magyar és az osztrák államfő

 

Alexander van der Bellen délelőtt megkoszorúzza a Hősök emlékkövét a Hősök terén, majd Áder János katonai tiszteletadással fogadja a Szent György téren. A két államfő megbeszélését követően közös sajtótájékoztatót tart a Sándor-palotában.

Alexander van der Bellen délután Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével tárgyal.

Az osztrák államfő a Zöldpárt politikusa, függetlenként indult a 2016-os elnökválasztáson. Az első fordulóban a második helyet szerezte meg a szabadságpárti Norbert Hofer mögött. A második fordulóban aztán győzelmet aratott, és így ő lett volna a második osztrák köztársaság kilencedik államfője.

Az elnökválasztás második fordulóját azonban a bíróság szabálytalanságok miatt érvénytelennek nyilvánította, így azt meg kellett ismételni. A december 4-re halasztott választást Alexander Van der Bellen nyerte, ezzel ő lett Ausztria elnöke.