Kövér: Magyarországon nincs nemzetiségi probléma

 

Nemzetiségi kultúrák napja lesz vasárnap a közmédiában - immár harmadik alkalommal. Tematikus műsorfolyammal készülnek a különböző csatornák: élő közvetítéssel, helyszíni bejelentkezésekkel és stúdióbeszélgetésekkel. A 13 magyarországi nemzetiség kultúrája, népszokásai és gasztronómiája kerül majd középpontba. Kövér László, az Országgyűlés elnöke ennek alkalmából interjút adott a közmédiának.

Kövér László kijelentette: megtalálták a helyüket a nemzetiségi szószólók.

Mint mondta, azok a törvénymódosítások, melyek 2014 után bővítették a nemzetiségi közösségek lehetőségeit, egyértelműen pozitív fejlődést indítottak el a magyarországi nemzetiségek életében. Ez megfigyelhető a költségvetési támogatások növelésében: 2010-hez képest körülbelül két és félszeresére növekedett az előirányzatuk – tette hozzá.

Hozzátette: a közösségek pozitív és támogató közegben tudják ápolni önazonosságukat, ez pedig erősíti Magyarország pozícióját.

Kiemelte azt is, hogy nemcsak a magyarok önazonosságát, kultúráját fenyegeti mindaz, amiben most Európában élünk  és ennek csak megnyilvánulási formája az illegális formáció és annak brüsszeli erőltetése –, de a nemzetiségeket is fenyegeti mindez.

Ezeket a veszélyeket csak úgy tudjuk elhárítani, ha magunk mögött hagyjuk a 19. és 20. század klasszikus nacionalista gondolkodását, mely kirekesztő volt és kizárólagosságra törekedett, és megpróbálunk abban az értelemben nemzeti gondolkodás mentén cselekedni, mely együttműködésre és a nemzetek méltóságának, kultúrájának megbecsülésére és támogatására irányul – fűzte hozzá.

Magyarországon nincsen nemzetiségi probléma – jelentette ki a házelnök.

A beszélgetés további részleteit a Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság című műsorában, illetve a tematikus nap műsoraiban hallhatják, illetve láthatják.