Molnár Csaba: a Fidesz hazudik a 18 milliárd forintos brüsszeli büntetésről

 

Hazudott a Fidesz, amikor azt állította, hogy az Európai Bizottság 18 milliárd forint visszafizetésére kötelezte a magyar államot az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő, 2003 és 2009 közötti szabálytalan közbeszerzések miatt, ugyanis az Európai Unió szerint még le sem zárult a vizsgálat az ügyben - közölte Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője.

A képviselő azt hangsúlyozta: “új szakaszába érkezett a Gyurcsány Ferenc ellen több mint 10 éve tartó lejáratókampány, amikor Lázár János a fideszes papagáj-kommandóval és a teljes propagandagépezettel arról kezdett beszélni, hogy az EMIR-rendszer miatt hazánknak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az EU-nak”.

Molnár az Európai Bizottsághoz fordult információkért, miután “az EMIR-rendszerrel kapcsolatban korábban kilenc független vizsgálat is kimondta, hogy nem történt törvénytelenség”, és erre válaszul Franck Sébert, a brüsszeli testület regionális politikai főigazgatója kedden arról tájékoztatta, hogy “az eljárás még nem zárult le, az még mindig folyamatban van, így nem is állapíthattak meg semmiféle visszafizetési kötelezettséget”.

“Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor még mindig rosszul érzi magát amiatt, hogy meg sem tudja közelíteni a Gyurcsány-kormány teljesítményét, ezért hazudozással és lejáratással csillapítaná kisebbségi komplexusát” – írta a Demokratikus Koalíció képviselője.