Palkovics: cél a műszaki területen tanuló nők arányának növelése

 

A magyar felsőoktatásban tanuló nők 53 százalékos aránya megfelel a nyugat-európai átlagnak, műszaki területen viszont elmaradás tapasztalható, a cél a mérnökképzésben részt vevő hölgyek arányának növelése - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Palkovics László a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által kezdeményezett TechCsajok rendezvénysorozatot megnyitó eseményen, középiskolás lányok előtt azt mondta, mérnöknek lenni érdekes, jó, és nem nehezebb, mint például orvosnak lenni. Bár igaz, hogy a képzés során sokat kell tanulni, egyik szakma sem könnyű – mutatott rá.

Aki viszont ilyen területen végez, annak biztosan lesz munkahelye – nem is akármilyen -, a technológia fejlődése ugyanis nem követhető megfelelő szakemberek nélkül. Azokon múlik, hogyan néz majd ki a világ hatvan-hetven év múlva, akik most jelentkeznek egyetemre – emelte ki.

A magyar járműipar ma az élvonalba tartozik, az egymással kommunikáló járművek fejlesztésén dolgozó nemzetközi cégek nagy valószínűséggel Budapest mellett döntenek egy beruházás helyszínének kiválasztásakor, mert itt elérhetőek a megfelelő szakemberek – mondta Palkovics László, aki arra biztatta a jelenlévőket, hogy ha a mérnöki pályát választják, csinálják jól.

Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora azt hangoztatta, hogy a műszaki-informatikai-természettudományos területek az alkotás örömét kínálják a fiataloknak, és ez ugyanúgy passzol a nőkhöz, mint a férfiakhoz.

Arra buzdította a résztvevőket, hogy gondolkodjanak nyitottan, és a standok megtekintésekor “ne engedjenek az erőszaknak”, tartsák meg a személyiségüket. A választott szakmát élvezni kell, ha ez nem megy, akkor ott kell hagyni – mondta.

Humorosan megjegyezte: aki mérnök akar lenni, annak át kell esnie egy négy-hatéves “szenvedéstörténeten”. Oktatóik azonban minden tőlük telhetőt megtesznek a hallgatókért – fűzte hozzá.

Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: mérnöknek lenni menő, női mérnöknek lenni azonban még menőbb.

A járműtervezés és -gyártás területén csupán 16-17 százaléknyi hölgy tanul a felsőoktatásban, az automatizálást pedig mindössze 6 százalék választja, az ő kollégáinak többsége is férfi a Siemensnél – közölte.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bármi lehet a jelenlévőkből, így nemcsak ügyvéd vagy orvos, hanem mérnök is. Ebben a munkában sok izgalom, érdekes felfedezés rejlik – mutatott rá.

Azt mondta, az elmúlt tíz évben megduplázódott a női vezetők aránya, amely világszinten mintegy húsz százalék.
Dale A. Martin abbéli reményét is kifejezte, hogy néhány év múlva ismét találkozhat a jelenlévőkkel, akkor azonban már kollégákként köszöntheti őket.
A rendezvényre több mint háromszáz budapesti középiskolás lányt vártak, akiknek a műszaki pályák iránti érdeklődését szeretnék felkelteni.