Hiába életveszélyes az átkelés, nem kapnak zebrát a dunakesziek

Dunakeszin már egy éve azért küzdenek az egyik lakópark lakosai, hogy zebra kerüljön az útra. Közel egy éve már forgatott ez ügyben a Kosár, akkor azt az ígéretet kapták, hogy pár hét és meglesz. Máig nem történt semmi, úgyhogy újra utánajártak annak, mi a gátja pár fehér csíknak.

Hatalmas forgalom, futás az autók között. Mindez nem egy akadályverseny, hanem az egyik út Dunakeszin, ahol több, főleg kisgyerekes anyuka és család próbál átjutni egyik oldalról a másikra. A Kosár fogyasztóvédelmi magazin riportjában ennek a lakó közösség évek óta tartó zebráért való küzdelmét mutatta be. A cél, élve átjutni az út egyik oldaláról a másikra.

Hiába életveszélyes, nem történik semmi  

– Reggel és délután is nagyon veszélyes az átkelés; nem állnak meg sajnos az autók. Kell egy olyan biztonság, amely arra inti legalább a vezetőket, hogy igenis álljanak meg. Később pedig ki tudjam engedni a gyerekemet is biciklivel, vagy esetleg iskolába, és ne kelljen állandóan fogni a kezét – panaszolta Blaubacher Anikó, az egyik lakó.

A Kosár stábjának kérésére több lakó is megpróbált átkelni az úton, de csak hosszas várakozás után álltak meg az autók. Egy kislány megbotlott útközben, az autó épp hogy meg tudott állni.

– Egyszerűen életveszélyes az átkelés, az autók nem is lassítanak. Már két éve ígérik a zebrát, de nem tudjuk elképzelni, hogy ebből lesz valami. El vagyunk keseredve, mert se biciklivel, se babakocsival, se gyalog nem merünk elindulni – mondta egy másik lakó.

Pedig ki is fizetnék

A közösség több levelet írt, aláírást gyűjtöttek, sőt még azt is felajánlották, hogy fizetik a zebrát, csak vegye már észre az önkormányzat, hogy életmentő lenne az átkelő. Szülők gyerekekkel is hosszan várakoznak. Gyerekeknek egyedül átmenni pedig szinte esélytelen.

– Nem egy autópályáról beszélünk, csak egy zebráról, aminek nincs nagy költsége. A lakóparknak van félretett pénze, ezt mi lakók megszavaztuk – mondta az egyik helyi.

A zebra fontosságát még inkább indokolja, hogy a boltok, a pékség, a túloldalon van, muszáj valahogy átjutni az úton. A több éves probléma megoldásán igyekszik segíteni a lakópark közös képviselete.

– Nem szeretnénk, hogy egy tragédia vezessen odáig, amikor majd mindenki gyorsan elkezd kapkodni a zebra miatt. Olyan forgalom van, amilyen az elmúlt időszakban nem volt. És ez nem visszafele fog változni, hanem intenzívebbé válik majd – magyarázta Takács László, a Társ a házban kft. közös képviselője.

Létkérdése lenne a zebra, de még járda sincs, hogy egy távolabbi zebrához el lehessen jutni.

Valahol elakad a folyamat 

A közös képviselő szerint a zebrát valamilyen módon ki kell építeni, ezt valahogyan a lakóközösség ki fogja harcolni. Mint mondta, megkeresték az önkormányzatot, személyesen, levélben a képviselőt, és választ is kaptak, vagyis közreműködők voltak, csak valahol elakadt a dolog.

Ezt tapasztalta a Kosár is. A lakóközösség még tavaly kereste meg műsor készítőit a problémával. Akkor a dunakeszi önkormányzatától még nyilatkozott Szabó Katalin, a programiroda vezetője. A több éves hercehurca után úgy tűnt, pont akkor érkezett meg az engedély a zebrafestésre, amikor interjút kértek tőlük. Akkor, az osztályvezető elmondása szerint minden adott volt, hogy kezdődjön a zebrafestés.

– Az önkormányzat megvizsgálja, hogy az időjárás még engedi-e a megépítést, van-e más zebra, amivel össze lehet kötni a beruházást. Ezt követően beszerzést kell kiírnia az önkormányzatnak, és ha az időjárás engedi, még az ősz folyamán megvalósulhat a zebra, ha pedig nem, akkor tavasszal – mondta akkor Szabó Katalin.

Tavaly szeptemberben még engedte az időjárás a munkák megkezdését, idén pedig már jó néhány hónapja lehetne festeni a zebrát, mégsem történik semmi. Hogy miért nem, azt a Kosár idén már nem tudta meg, ugyanis Szabó Katalin sem telefonos, sem írásos megkeresésükre nem reagált.

A Dunakeszin élő lakópark lakói pedig csak reménykedhetnek, hogy egyszer valaki komolyan veszi, hogy milyen életbevágóan fontos lenne az átkelő. Egy biztos, ők nem adják fel.