Orbán Grúziában: A gazdaságban is kamatoztatni kell a jó magyar-grúz kapcsolatokat

Luxus, hogy nem kamatoztatják a gazdasági együttműködésben a jó magyar-grúz politikai kapcsolatokat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Tbilisziben.

Grúz kollégájával folytatott egyeztetését követően sajtónyilatkozatában Orbán Viktor kiemelte: példátlan, hogy miközben két ország politikai kapcsolatai ilyen jók, a kereskedelmi és beruházási számokra nem lehetünk büszkék. Ezen változtatni kell – jelentette ki.

Különleges kapcsolat

A miniszterelnök kifejtette: nagyon kevés olyan ország van, amellyel a magyaroknak jó kapcsolatuk volt a múltban, van a jelenben, és törekednek erre a jövőt illetően is, az ilyen kapcsolatnak különleges értéke van. A magyarok egy Keletről Nyugatra vándorolt nép, és büszkék azokra a tudományos erőfeszítésekre, amelyekkel a magyarok gyökereit kutatták a térségben – emlékeztetett. Hozzátette: “van tudásunk erről az országról”, rokonságot érzünk vele, mert mindkét nép büszke, ragaszkodik a függetlenségéhez, szabad szellemű és magas kultúrával rendelkezik, ami jó alapja a barátságuknak.

Tbiliszi, 2017. április 21. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor kormányfő (b) és Giorgi Kvirikasvili grúz miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Tbilisziben 2017. április 21-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor kormányfő (b) és Giorgi Kvirikasvili grúz miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Tbilisziben 2017. április 21-én.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Orbán Viktor úgy fogalmazott: “a függetlenség nehéz dolog”, ezt a magyarok jól tudják, ezért átérzik a grúzok küzdelmeit a függetlenségük megtartásáért, és nagy tiszteletet ébreszt a magyarokban, hogy a grúzok erre képesek voltak sok ezer éven át.

A potenciálból valóság

Ugyanakkor a gazdasági együttműködést illetően már nem ilyen jó a helyzet, ezért a cél most lökést adni a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatoknak, kihasználni a lehetőségeket, hogy “a potenciálból valóság” legyen – magyarázta.

A kormányfő szerint nem könnyű megteremteni olyan jó politikai kapcsolatokat, amelyek megalapozzák a gazdasági együttműködést, ezért a kiváló politikai kapcsolatokat kamatoztatni kell a gazdaságban. Magyarország erre irányuló szándékát barátsággal és támogatással fogadta a grúz miniszterelnök – mondta.

90 millió dolláros hitelkeretet nyitott az Eximbank

Megjegyezte: a szükséges pénzügyi kereteket is létrehozták, a kapcsolatépítés ösztönzésére az Eximbank 90 millió dolláros hitelkeretet nyitott, amelyet tovább növelhetnek, ha kimerül.

Orbán Viktor beszámolt róla, hogy az üzleti delegáció tagjai elsősorban a vízgazdálkodás, a szennyvízkezelés, a gyógyszeripar, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az építőipar nyújtotta lehetőségek iránt érdeklődnek. Azt is elmondta, hogy Magyarország várja a grúz diákokat. Javaslatot tett, hogy mivel angol nyelven is van középiskolai mezőgazdasági képzés Magyarországon, szívesen fogadnak középiskolás diákokat is korlátlan számban.

Kínai kapcsolat

A miniszterelnök kitért rá: mivel a két ország szándékai egybeesnek a Kínával való együttműködést illetően, meghívta a grúz kormányt, hogy megfigyelőként vegyen részt a szeptemberi magyarországi Közép-Európa-Kína csúcson.

Orbán Viktor felidézte: Magyarország végig kitartott amellett, hogy Grúzia megkapja a vízummentességet az uniótól, hogy közeledése az EU-hoz minél gyorsabb legyen. Az EU “ma nem túl lelkes a bővítés gondolatától”, ezért a később csatlakozott tagállamoknak fenn kell tartaniuk a nyitottságot, támogatniuk kell azokat az országokat, amelyek be akarnak jutni az unióba – magyarázta.

Közölte: nagyra értékeljük Grúzia konzekvens külpolitikáját, és Magyarország kiáll Grúzia szuverenitása, területi integritása mellett a nemzetközileg elismert határokon belül, valamint amellett, hogy a befagyott konfliktusokat tárgyalásos úton sikeresen rendezzék.

Egyre több a magyar turista Grúziában

Giorgi Kvirikasvili grúz miniszterelnök kiemelte: évek óta folyamatosan jó Magyarország és Grúzia együttműködése, politikai kapcsolataik és közös munkájuk a nemzetközi fórumokon eredményes. A cél most a gazdasági együttműködés bővítése – közölte.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök politikáját támogató tüntetők a magyar-grúz üzleti fórumnak helyet adó szálloda előtt Tbilisziben 2017. április 21-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök politikáját támogató tüntetők a magyar-grúz üzleti fórumnak helyet adó szálloda előtt Tbilisziben 2017. április 21-én.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Arról beszélt, hogy egyre több magyar turista jön Grúziába. A csereprogramok pedig a grúz diákoknak jó lehetőséget adnak, hogy minőségi oktatásban részesüljenek Magyarországon – vélekedett. Hozzáfűzte: 80 grúz diák kap ösztöndíjat Magyarországon.

A grúz kormányfő közölte: Grúzia sokat elért az EU felé vezető úton, és nagyra értékeli Magyarország támogatását. Úgy látja, az, hogy Grúzia vízummentességet kap az EU-tól, további ösztönzést jelent, hogy szorosabbra fűzzék a kétoldalú kapcsolatokat.

Békés megoldás Oroszországgal

Kitért rá, hogy az Oroszország által elfoglalt területekről is beszélt magyar partnerével. Grúzia a konfliktus békés megoldására törekszik, és Magyarország is a békés rendezés mellett eltökélt – mondta.

Megjegyezte: idén ünnepelik a 25. évfordulóját annak, hogy a két ország felvette a diplomáciai kapcsolatokat.

Gazdaság és oktatás

A sajtónyilatkozatok előtt beruházásvédelmi szándéknyilatkozatot, a belügyminisztériumok közötti együttműködési megállapodást, a gazdasági tárcák közötti együttműködési szándéknyilatkozatot, vámügyi szándéknyilatkozat, valamint az oktatási csereprogram-megállapodást módosító kiegészítő jegyzőkönyvet írtak alá.

A sajtónyilatkozatokat követően – az eredeti tervekkel ellentétben – az AP hírügynökség kérdést tett fel Orbán Viktornak a CEU-ról. A miniszterelnök közölte: “sok a dezinformáció” az üggyel kapcsolatban. A CEU nincs veszélyben, ez egy Magyarországon működő egyetem, amely a jövőben is megfelelően fog működni – mondta.

Koszorú

Péntek délelőtt Orbán Viktor megkoszorúzta a Hősi Emlékművet, délután pedig Giorgi Kvirikasvilivel lezárta az egész nap zajló magyar-grúz üzleti fórumot. Az üzleti fórumra érkező kormányfőt két, néhány tucat tüntetőből álló csoport várta. Az egyik a CEU mellett, a másik pedig Orbán Viktor és a magyar kormány politikája mellett tüntetett.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor kormányfő megkoszorúzza a hősi emlékművet Tbilisziben 2017. április 21-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor kormányfő megkoszorúzza a hősi emlékművet Tbilisziben 2017. április 21-én.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A későbbiekben a magyar miniszterelnök megbeszélést folytat Giorgi Margvelasvili grúz államfővel és Irakli Kobakhidze parlamenti elnökkel.