Nem tudnak lépést tartani a zátonyok az emelkedő vízszinttel

Florida Keysben és az Amerikai Virgin-szigeteken két helyszínen, valamint a Mauit övező vizekben a korallzátonyok degradációja miatt a tengerfenék mélysége nőtt, a homok és más tengerfenéki anyagok az utóbbi néhány évtizedben elkoptak – írják az Amerikai Földmérő Hivatal kutatói az Európai Geotudományi Unió szakfolyóiratában, a Biogeosciencesben.

A Maui környéki vizekben a tengerfenék vesztesége mintegy 81 millió köbméternyi homokot, kőzetet és egyéb anyagot ölel fel a kutatók számításai szerint.

A klímaváltozással járó globális tengerszint-emelkedés folytán eme ökológiailag és gazdaságilag nagyon fontos zátonyrendszerek mindegyike bajba kerülhet az emelkedő vízmélység miatt a kutatók szerint. A kérdés, miszerint a korallkolóniák vajon képesek-e elég gyorsan növekedni, hogy lépést tartsanak az emelkedő vízszinttel, kiterjedt kutatások tárgya.

A frissen publikált amerikai tanulmányban viszont arra derült fény, hogy az emelkedő vízszint és a tengerfenék eróziójának kombinált hatása már annál az értéknél is jobban megnövelte a vízmélységet, mint amelyet a kutatók többsége egy több évtizeddel későbbi időszakra prognosztizált. Más, a tengerfenék erózióját figyelembe nem vett egyéb tanulmányok projekciója szerint a vízszint 2100-ra a mintegy 0,5 -1 méter közötti tartományban emelkedik majd.

A tanulmány nem állapította meg az erózió pontos okait eme zátonyrendszereknél, de a szerzők rámutattak, hogy a zátonyok világszerte hanyatlanak több tényező – többek között természetes folyamatok, part menti fejlesztések, túlhalászat, szennyezés, kifehéredés, betegségek és óceáni savasodás – összeadódása folytán.

Az öt korall-ökoszisztéma mindegyikénél összegyűjtötték azokat a részletes méréseket a tengerfenékről, amelyeket az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) készített 1934 és 1982 között, emellett felhasználták a hivatal lidarprogramjának és az amerikai katonai mérnököknek a kései 90-es és 2000-es években készült felméréseit is. Körülbelül a hatvanas évekig a méréseket kézzel végezték, onnantól kezdve viszont akusztikus impulzusokkal dolgoztak. A kutatók a régi méréseket a friss lidaradatokhoz hasonló formátumba konvertálták.

A régi és új méréseket aztán összehasonlították, hogy mindegyik helyszínnél megkapják a magasságváltozások középértékét. A módszert jó ideje alkalmazzák az amerikai katonai mérnökök más tengerfelszíni változások követésére, de ez az első alkalom, hogy teljes korallzátonyoknál vetik be. A kutatók emellett kifejlesztettek egy olyan számítógépes modellt is, amely a magassági változásokat felhasználva számította ki a tengerfenéki anyagveszteség térfogatát.

Kiderült, hogy általánosságban a tengerfenék magassága mind az öt helyszínen csökkent, a 0,09-0,8 méteres tartományban. Emellett mindegyik vizsgált helyszínen nagy mennyiségben tűntek el korallok, homok és más tengerfenéki anyag az erózió folytán.

A szerzők szerint kisebb arányú eróziót – sőt akár lokalizált tengerfenéki-emelkedést is - tapasztaltak a védett vagy az emberektől távolabbra eső területeknél, ezek mértéke viszont nem volt eléggé jelentős hozzá, hogy ellensúlyozza az ökoszisztémák egészére kiterjedő erózióét az összes vizsgált helyen.

Világszerte több mint 200 millió ember él korallzátonyok védte part menti közösségekben. A zátonyok ilyen esetekben természetes sorompóként funkcionálnak a viharokkal, hullámzással és erózióval szemben. Az ökoszisztémák emellett segítik a halászokat, a turizmust és a szabadidős tevékenységeket.

A szerzők szerint a zátonyrendszereket fontos gazdasági és ökológiai értékük miatt becsben tartják. A vizsgálat arról tanúskodik, hogy fontos szerepük van a parti menti tengerfenék fizikai felépítésének kialakításában és fenntartásában is, ami pedig egészséges ökoszisztémákat tart el, illetve megvédi a part menti közösségeket is. Ezek a fontos ökoszisztéma-szolgáltatások az évszázad végére eltűnhetnek, ezért a kutatók szerint a közelben élő közösségek arra kényszerülhetnek, hogy módot találjanak kompenzálásukra.