Jófej főnök, rugalmas beosztás, inspiráló környezet – Ez a legfiatalabbak álma

Hamarosan sok ezer fiatal érettségizik, diplomázik, majd kerül ki az álláspiacra. De vajon milyen reményekkel és tervekkel? Milyen szempontok fontosak a fiatalabbak számára a munkakeresésnél? Mennyire készek a fejlődésre, alkalmazkodásra, mennyire látják reálisan az esélyeiket? A válaszokat keresték a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

A Monster.hu állásportál és a Future Work Festival közös gyorsfelmérése szerint a Z generációs fiatalok barátkozós főnököt szeretnének, lendületet és tanulást, vidám csapattal és inspiráló környezetben.

A rugalmas munkaidő fontos számukra. A munka ugyanis önmagában nem cél az életükben, sok minden mást is szeretnének csinálni. Vannak hobbijaik, vágyaik, amiket szeretnének megvalósítani. Cserébe hajlandóak ugyanakkor akár éjszakába nyúlóan, vagy hétvégén is dolgozni, vagyis nem kevesebbet, csak más munkarendben képzelik el az életüket.

Forrás: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Generációs különbségek vannak

Szőcs László, a Diageo hr igazgatója a felméréssel kapcsolatban megállapította: a klasszikus 8 óra munka és 8 óra pihenés felosztás, ahol törekszenek a munka és a magánélet elválasztására, főként az X, de az Y generációra is jellemző.

A Z generáció az 1996 és 2007 között született fiatalok tartoznak. Fölöttük található az Y, az 1980 és 1995 közöttiek, az X generációsok pedig 1960 és 1979 között jöttek a világra.

A Z generáció számára viszont a lehetőségek nagyon lényegesek. Vagyis hogy legyen meg az esély arra, hogy ha be kell engedniük a gázszerelőt, akkor ne kelljen amiatt kivenni egy nap szabadságot, otthonról is el lehessen látni a munkahelyi feladatokat. Persze alapvetően ez a generáció is közösségben szereti tölteni az idejét, a munkahelyi korlátok léteznek, de lehet azokat lazítani és olyan környezetet adni a munkavállalók számára, ahol jól érzik magukat – magyarázta.

Zétényi Anna, a Monster.hu ügyvezetője szerint minden embernek ugyanolyan vágyai és igényei vannak, a különbség csak az, hogy az egyes generációknál mire kerül a hangsúly. A vágyakat bizonyos célok érdekében el tudjuk nyomni magunkban, a célok pedig generációnként változnak. Azért is lehet más a fiatalok hozzáállása, mert manapság viszonylagos jólétben élnek, általában nem kell olyan szinten küzdeniük, mint egy X generációsnak a rendszerváltás után – mutatott rá.

Egyelőre magasak az igények

Zétényi Anna arra a kérdésre, hogy a mai fiatalok munkavállalását tekintve találkozik-e a kereslet és a kínálat, elismerte, hogy vannak kihívások.

Bár lényeges, de a cégek manapság már nem csak a diplomát nézik a felvételnél, hanem a készségeket is. A diploma nem is a papír miatt kell, hanem mert annak a fokmérője, hogy valaki meddig volt hajlandó tanulni. Az interdiszciplináris, konvertálható tudás nagyon fontos, mert ha egy másfajta gondolkodásmódot, logikát visz át valaki egy másik szakterületre, akkor unikális lehet.

A fiatalok sokszor viszont túl nagy igényekkel jelennek meg a fizetést illetően, ezért az idealizált elvárásokat sok esetben a realitásokhoz kellene igazítani – húzta alá.

A cégeknek is haladniuk kell az idővel

Tóth Gergely, a Future Work Festival alapítója úgy vélte, a technológiai fejlődés miatt a munkaadók is rá vannak kényszerülve a változásra. A régi rendszerben a nagy iparágakban könnyű volt alkalmazkodni a módszerekhez, mert nem voltak igazi kihívói. Ma viszont néhány fiatal összeáll, és a technológiát kihasználva akár egy nagy mamutcéget is meg tudnak rengetni.

A jövő kérdése, hogy egy hatalmas cég miként tud úgy átalakulni, hogy megtartsa a kontrollt a több ezer munkatársa fölött, de azok mégis úgy tudjanak dolgozni, mintha a saját cégükben tennék. Hogy például akkor mehessenek be, oda ülhessenek, olyan körülmények között étkezhessenek, ahogy szeretnének – emelte ki. Hozzátette: már rengeteg olyan munkahely van, amely megfelel ezen kritériumoknak.

Nem lehet elég korán felkészülni

Tóth Gergely még távolabb tekintve, a 10-20 év múlva bekövetkező változásokról megállapította: úgy tűnik, mintha a messzi jövőről lenne szó, ám a legkisebbeket már arra a világra kell felkészíteni. A legnehezebb, hogy igazából senki sem tudja, hogy pontosan mi is lesz akkor. Így a mai szülők körében nagy a bizonytalanság, nagyon nehéz ezekkel a kérdésekkel hová fordulni. Ezért is rendezik meg májusban a Future Work Festivalt.

Szőcs László szerint a felkészítésben nagyon fontos az együttműködési képesség, az önálló gondolkodás és a vitakészség fejlesztése. Bármilyen irányba is mozog ugyanis a világ, jöhetnek új állások vagy iparágak, ezek olyan alapvetések lesznek, amelyeknek helye lesz a jövőben is.