A magyar bölcsődék évfordulója van ma

Éppen 165 éve, 1852. április 21-én nyílt meg az első bölcsőde Magyarországon - idézte fel a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

Acsainé Végvári Katalin elmondta, azóta természetesen sok változáson ment keresztül a klasszikus bölcsőde, mostanra pedig “kistestvéreket is kapott” a mini, a családi és a munkahelyi bölcsődék bevezetésével. A bölcsődei rendszerben tavaly elindult változtatásoknak köszönhetően egyre elérhetőbbé válnak ezek az intézmények, hiszen minden olyan településen, ahol legalább 40 három évesnél fiatalabb gyerek van vagy legalább öt család igényli, kötelező valamilyen bölcsődét létrehozni – közölte az elnök.

Acsainé Végvári Katalin kitért arra is, hogy a közelmúltban nőtt a területen dolgozók bére. Magyarországon körülbelül 7200 kisgyermeknevelő van, közülük ezren felsőfokú végzettségűek, őket beemelték a pedagógus életpályába, a középfokú végzettségűek pedig bérpótlék formájában kaptak fizetésemelést – ismertette.