Klaus kiáll Orbán Viktor mellett

Václav Klaus volt cseh államfő szerint Soros György neve jelképe a "polgári társadalom" fogalom totális félremagyarázásának, a cseh politikus ezért támogatja Orbán Viktor magyar miniszterelnök fellépését az amerikai milliárdos ellen.

Klaus kijelentette: meggyőződése, hogy a múltban és  most is Soros György az általa alapított szervezeteken keresztül leplezetten megpróbálja befolyásolni a politikát és a közvéleményt.

“Soros neve számomra a polgári társadalom fogalom totális félremagyarázásának a jelképe. Én mindig a polgárok, hozzáteszem, a szabad polgárok társadalmára törekedtem. Soros úr nem ezt akarta, és nem ezt akarja. Ő a kiválasztottak, és ráadásul a gazdagok társadalmának a híve” – fejtette ki véleményét az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás utáni cseh politika egyik meghatározó egyénisége.

Brüsszel, 2016. június 30.Az Európai Parlament által közreadott képen Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az EP fejlesztési, költségvetési, bel- és igazságügyi bizottságainak közös konferenciáján Brüsszelben 2016. június 30-án. (MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin)

(MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin)

Orbán Viktor magyar miniszterelnök lépéseivel Soros György ellen Klaus egyetért, és megérti őket. “Orbán miniszterelnök lépéseit bátornak, és rendkívül szükségesnek tartom. Bárcsak valami ilyesmit tett volna a mai cseh kormány is” – magyarázta a volt politikus a tekintélyes cseh napilapnak.

Václav Klaus a kilencvenes évek elején került összetűzésbe Soros Györggyel, amikor az 1992-ben hatalomra lépett kormánya elutasította a Prágában 1991-ben az amerikai milliárdos által létrehozott Közép-európai Egyetem (CEU) állami támogatását.

“Nagyon régen volt, részletekre már nem emlékeszem. Alapvető benyomásom az volt, hogy Soros nagy veszélyt jelent a demokrácia építésére Csehországban. Nem volt kifogásom a prágai alapítványa ellen, de az egyetemét nagy problémának tartottam. Ennek ellenére el kell mondani, hogy Soros prágai egyetemét húsz évvel ezelőtt senki sem tiltotta be” – fejtette ki Václav Klaus.

Szerinte az egyetem azért távozott 1996-ban Prágából, mert az általa vezetett cseh kormány nem volt hajlandó teljesíteni az egyetem által követelt privilégiumokat. “Soros György és az általa pénzelt intézetek későbbi politikai tevékenysége a világ számos országában bebizonyította, hogy ez a döntés (a cseh kormányé) helyes volt” – szögezte le Václav Klaus a Lidové Novinyben.

Václav Klaus az 1989-es rendszerváltás után csehszlovák pénzügyminiszter, cseh kormányfő, parlamenti elnök, majd 2003 és 2013 között cseh köztársasági elnök volt.