Hollik: nem megbélyegzést akarunk, hanem átláthatóságot

Letettünk az asztalra a civil szervezetek átláthatóságáról egy teljesen világos törvényjavaslatot, mely összhangban van a nemzetközi gyakorlattal. Ez arról szól, hogy a szervezeteknek kötelező a 7,2 millió forintnál nagyobb külföldről kapott támogatást közzétenni egy információs portálon - jelentette ki Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Erre azért van szükség, mert vannak olyan szervezetek, melyek működésüket politikai nyomásgyakorlásra használják „civil szervezeti álcába bújva” – tette hozzá.

Példaként említette a Helsinki Bizottságot, mely egyértelműen Soros György pénzéből működik, tavaly is több mint 100 millió forintot kapott a Nyílt Társadalom Alapítványtól.

Megemlítette, hogy ez a szervezet perelte be a magyar államot a két bangladesi migráns nevében azért, mert „Magyarország megvédte a határait”. Az ilyen típusú nyomásgyakorlás nem használ Magyarországnak, mögötte egyértelműen politikai szándék húzódik meg, és ezek nem civil szervezetek, hanem lobbiszervezetek – érvelt a KDNP politikusa.

Mi nem szeretnénk megbélyegezni ezeket a szervezeteket, egyszerűen csak átláthatóságot akarunk – fogalmazott.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az Együtt mögött álló egyesület majdnem egymilliárd forintot kapott Soros Györgyhöz kötődő forrásokból. A baloldal ellenérdekelt a civil szervezetek átláthatóvá tételében, emiatt nem voltak konstruktívak az erről szóló ötpárti tárgyaláson sem – magyarázta.

Ha megnézzük ezeknek a lobbiszervezeteknek a működését, akkor azt látjuk, hogy politikai érdekeik egybevágnak a baloldali szervezetekével – hangoztatta.