Még mindig kiugrást ígér a hazai e-kereskedelem

Ötven szakmai előadáson és egész napos szakkiállításon ismerhette meg az e-kereskedelmi szektor újdonságait az a kétezer résztvevő, aki befért a március 30-án Budapesten megrendezett Ecommerce Expo-ra.

Az e-kereskedelem az elmúlt évek egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata: az évtized eleje óta átlagosan 38 százalékkal emelkedett minden évben.

Forrás: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Ugyanakkor még mindig óriási a növekedési potenciál az iparágban. A DPD legfrissebb kutatása szerint az online vásárlás részaránya Magyarországon mindössze 6,6 százalék. Az e-kereskedelem még mai is az igazi kiugrás lehetőségét ígéri a kis és közepes vállalatoknak, de egyre erősödik a verseny – mondta Zajdó Csaba, az Expo szervezője.

A több mint 50 válogatott előadás közül mindenki megtalálta a számára megfelelő témakört a webáruház indítástól kezdve a marketingen és vevőszerzésen át, a konverzióoptimalizálásig és automatizálásig.

A kiállítók a hazai e-kereskedelem teljes szegmensét lefedték, így a résztvevőknek bármilyen kérdése merült fel, könnyen találhattak egy partnert, aki megoldással szolgált a problémájukra.