Mindszenty Emlékérmet kap az MTVA műsorvezetője

A Mindszenty Társaság emlékérmet adományoz Mindszenty József bíboros, hercegprímás születésének 125. évfordulóján 2017. március 29-én 11.00-kor a Parlament Vadásztermében.

Az átadón Kipke Tamás író, újságíró, P. Balás Béla kaposvári megyéspüspök, Szalai Katalin a Kairosz Kiadó cégvezetője és Süveges Gergő újságíró, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője is emlékérmet kap.

„Mindszenty hercegprímás gazdag és hányattatott életútjának mozzanataiból most a közösségszervező, -építő arcát érzem magamhoz igazán közel állónak. Ő templomokat, plébániákat, iskolákat, szeretetotthont épített és körülöttük közösségeket szervezett; létrehozta a házapostolok hálózatát, számtalan egyesületet indított el.” – mondta Süveges Gergő mikor az átadóval kapcsolatban kérdeztük.

A műsorvezető hozzátette, hogy reményei szerint a Mindszenty Emlékérem annak a törekvésnek a biztatása is, amelyet feleségével most az életünk egyik központi szolgálatának éreznek: a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia családos közösségének koordinátori feladata mellett a Természetes Közösségfejlődés eszközeivel (www.ncd.hu) segítenek keresztény gyülekezeteket és közösségeket abban, hogy egyre egészségesebben és sugárzóbban töltsék be a hivatásukat.