Kell még a szinkron - a magyar nézők többsége szerint

Az Y és Z generáció tagjai járnak a legtöbbet moziba, a középkorúak jó előre terveznek, őket még az sem zavarja, ha premier után egy héttel néznek meg egy filmet. A szinkronhoz azonban még mindig elég sokan ragaszkodnak.

A magyarok többsége továbbra is ragaszkodik a szinkronizált filmekhez a mozikban – derül ki a Cinema City országosan reprezentatív kutatásából, amely az egyes korosztályok mozis szokásait térképezte fel.

A közlemény szerint a megkérdezettek 78 százaléka szerint ideális esetben a vetített film nyelve a magyar. A válaszadók 17 százaléka a színészek eredeti hangjával, de magyar felirattal tekintené meg legszívesebben a filmeket, míg csupán 5 százalék preferálja az eredeti nyelven, felirat nélküli vetítéseket. Leginkább (89 százalékban) az 50-59 éves korosztály ragaszkodik a szinkronizált filmekhez, míg a 16 és 29 év közöttiek körében 59 százalékos ez az arány. A magyar szinkron színvonaláról több ízben írtunk mi is, többek között az Éjszaka törvénye című film kapcsán is.

A kutatás rámutat, hogy az otthoni vendéglátás után a mozizás a leggyakoribb szabadidős program, a megkérdezettek 60 százaléka rendszeresen, legalább félévente jár moziba. Jellemzően a 16-24 év közöttiek mennek a legszívesebben moziba, mintegy felük számára ez a legkedveltebb kikapcsolódás – olvasható a közleményben, amely kitér arra is: a felmérés alapján a magyar közönség többsége (73 százalék) a széktámla rugdosását tartja a legzavaróbb jelenségnek a mozikban.

Fotó: Shutterstock

Képünk illsuztráció (Fotó: Shutterstock)

Generációs különbségek
A reprezentatív országos kutatás szerint jellemzően a 16-24 év közöttiek mennek a legszívesebben moziba, 50 százalékuk számára ez a legkedveltebb kikapcsolódás. A 16-29 évesek számára mindennapos a mozizás, amiről spontán döntenek attól függően, hogy melyik mozi van hozzájuk legközelebb. Szintén az Y és Z generáció képviselői a legrugalmasabbak a vetítés időpontját tekintve, hétfőtől vasárnapig bármikor szóba jöhet a mozizás. Nyitottak a különleges moziélményekre, mint az IMAX vagy a 4DX és a VIP mozitermek. 37%-uk az alapján választ mozit, hogy hol lehet online megvásárolni a jegyet a tervezett vetítésre. 58%-uknak pedig az is nagyon fontos, hogy gyalog, vagy tömegközlekedéssel könnyen meg lehessen közelíteni a helyszínt.

Velük szemben a 30-49 évesek számára a mozizás jó előre eltervezett program. A megkérdezettek 10-ből 7 alkalommal akár már napokkal előtte eldöntik, hogy moziba mennek. Ezt az sem befolyásolja, ha éppen azon a héten mutatnak be a mozik egy régóta várt filmet, a 30 és 49 éves korosztály 88%-a inkább vár pár napot, akár hetet a premiert követően, hogy könnyebben vásárolhasson a jobb helyekre jegyet. A megkérdezettek 78%-a számára a mozizás egy különleges alkalom, jellemzően hétvégi program. Ebben a korosztályban a legmagasabb a hétvégi mozizás aránya, átlagosan 60%.