CeBit: Magyarország felveszi a digitális versenyt

Megnyílt a világ legnagyobb információs-technológiai kiállítása Hannoverben, ahol idén minden eddiginél több, 21 magyar cég mutatkozik be. A magyar jelenlét célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar információs technológiai iparra. A helyszínről Kovács Zoltán kormányszóvivő és Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program kormánybiztosa az M1 esti műsorában a magyar házról és Magyarország digitális szerepéről beszéltek.

A magyar találékonyságot, feltalálási kedvet nem kell bemutatni, ennek jegyében épült fel a magyar ház – ismertette a magyar stand létesítésének körülményeit a kormányszóvivő.

Úgy fogalmazott: az otthon, illetve a haza szavaival játszva egy olyan helyszínt hoztak létre, ahol különleges körülmények között mutatkozhatnak be azok a feltörekvő magyar vállalatok – összesen 21 –en – amelyek elhozták Hannoverbe a termékeiket.

Kiemelte a magyar stand kapcsán: nem elvont, megfoghatatlan dolgokról van szó, hanem arról, hogy hogyan lehet ezeket a termékeket a hétköznapokban alkalmazni.

Kovács Zoltán elmondta: a magyar ház mindegyik teréhez kapcsolódik egy ötlet, így bejárathoz is, a teret 360 fokban és 3 dimenzióban érzékelő szerkezet.  A konyhánál pedig egy házi sörfőzde van kiállítva, amivel mindenki tud házilag sört készíteni.

Mindennapi digitalizáció: az elvontból valóság

A kormányszóvivő szerint maga a digitalizáció egy elvont fogalomnak tűnik, de – mint elmondta – ennek a fogalomnak az értelmezhetetlen keretei forradalomszerűen megváltoztak, és magát a folyamatot a hétköznapi ember szerinte a mindennapok munkájában fogja érteni és érezni ezt.

Kiemelte: nem szabad, hogy elvont fogalom maradjon, az kell, hogy részévé váljon az életünknek. Szerinte Magyarország minden keretet meg fog adni ehhez több stratégia jegyében.

Kovács Zoltán kérdésre válaszolva azt mondta, a magyarok nem félnek a robotoktól, vagy a digitalizációtól. Magyarország nem csak, hogy ott van a pályán, nem csak, hogy szeretne maradni a pályán, de fel is veszi a versenyt.

Digitális forradalom: nyertes a magyarok

A Digitális Jólét program azt a célt tűzte ki maga elé, hogy jelenleg zajló digitális átalakulásnak, forradalomnak a nyertesei legyen minden magyar polgár, a személyes életében élvezhesse a digitalizáció nyújtotta előnyöket, a legkisebbektől a legidősebbekig – foglalta össze a program célkitűzéseit Deutsch Tamás, a program kormánybiztosa.

Azt fontosnak tartottak kiemelni a kormánybiztos, hogy a munkavállalók olyan készségekre tegyenek szert, amelyekkel a digitalizálódó gazdaságban is jól jövedelmező állást tudjanak betölteni. Fontosnak tartotta azt is megemlíteni, hogy a magyar startup-ok kapják meg azt a támogatást, amellyel a hazai piacon túl érvényesülhessenek.

Azt is lényegesnek tartotta kihangsúlyozni, hogy a magyarok egy fontos világméretű változást nyertesként éljenek meg.

Digitalizáció az iskolában

A kormánybiztos szerint egyenlők között a egyenlőbb a digitális oktatás stratégiája, ez fogalmazza meg – ismertette – a teljes magyar oktatási rendszer digitalizálást, közneveléstől a felnőttoktatásig, és ennek fontos alapja az algoritmikus gondolkodás, a programozás alapismeretei, szerinte ebben is állni fogja Magyarország a nemzetközi versenyt. Hozzátette: erről beszélt megnyitóbeszédében Angela Merkel német kancellár.