Potápi Árpád János a diaszpóra fontosságát hangsúlyozta Kanadában

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a kanadai Edmontonban a helyi magyarokkal ünnepelte március 15-ét, és beszédében a diaszpóra fontosságát hangsúlyozta.

Az államtitkár és Ódor Bálint Ottawában akkreditált magyar nagykövet az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepségen vett részt. A városban a katolikus és a református iskola, a Corvin-köz Történelmi Társasága és több civilszervezet összefogásával szervezték meg az ünnepi programot. A Szent Imre hercegről elnevezett vasárnapi magyar iskola diákjai műsort mutattak be, szavalatokkal, magyar táncokkal, felolvasásokkal.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Szent László-év megnyitóján a győri városháza dísztermében 2017. február 17-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Beszédében Potápi Árpád János kiemelte, hogy mennyire fontos egy közösség életében, annak megtartásában és gyökereinek ápolásában a templom és az iskola. A magyar kormány változatlanul kiemelt figyelmet fordít a diaszpórára, s a magyarságot mindenütt elsősorban az iskolák támogatása révén igyekszik segíteni – mondta az államtitkár.

“Rendkívül fontos a magyar gyökerű fiatalok érdeklődősének felkeltése, a magyar történelemről, kultúráról szóló ismereteik elmélyítése” – jelentette ki az államtitkár. Utalt arra, hogy a Határtalanul program keretében a kanadai magyar fiatalok az idén is számíthatnak magyarországi támogatásra.

Lelkes magyarokkal találkozott mindenhol az államtitkár

Az államtitkár Edmonton előtt Vancouverben járt, a forradalom és szabadságharc ünnepét az ottani magyar közösségekkel töltötte. Az MTI-t telefonon tájékoztatva Potápi Árpád János elmondta, hogy mindkét városban lelkes, az óhazát vagy szüleik óhazáját szerető, a magyar kultúra és történelem iránt elkötelezett fiatalokkal és idősekkel találkozott.

“A forradalom és szabadságharc nemes ünnepe összehozta a magyar közösségeket, s az emigráció sok nemzedéke ölelte át egymást. Valóban ünnepet ültünk” – állapította meg az MTI-nek a kanadai magyarság körében szerzett élményeiről. Potápi Árpád kitüntetéseket és elismerő okleveleket adott át mindkét városban.