Királynak képzelte magát, százakat lenyúlt

Ítéletet hozott a német bíróság Peter Fitzek ügyében, aki jó pár éve Németország királyának mondja magát, és már a koronázása is megvolt. Közben több száz embert károsított meg nagy összeggel, a titkosszolgálat szerint pedig egy veszélyes szélsőjobboldali mozgalom tagja.

Börtönbe kerülhet Németország önjelölt uralkodója, Peter Fitzek, aki kitartóan állítja, hogy ő Németország királya. A férfit három év nyolc hónapra ítélték, de nem ezért, a bíróság szerint nem csak királyosdit játszott az elmúlt években, hanem illegális banki tevékenységet is folytatott, és sikkasztott.

A március közepén hozott ítélet szerint Fitzek 2009 és 2013 között zugbankot működtetett, amelynek körülbelül hatszáz ügyfele 1,7 millió eurót bízott a rendhagyó intézményre. Vádlói szerint a férfi ebből 1,3 millió eurót, azaz 400 millió forintot kizárólag saját céljaira használt fel – írta a Local német kiadása.

Hurrogtak az alattvalók is

A saját királyi címeres pólóját viselő elítélt kiabálva tiltakozott a döntés ellen, viccnek, botránynak, hazugságnak nevezve azt.  Hasonló véleményen volt az a húsz „alattvalója” is, aki a helyszínen követte az eljárást, fütyültek, hurrogtak, végül egyiküket ki kellett vezetni a teremből.

Fitzek azzal érvelt, hogy a bíróság által firtatott hiányzó összeget a közössége javára fordította. A bíró szerint ezzel szemben a férfi semmit nem tett a közjó érdekében, pénzt egyszerűen magára költötte.

Jogosítványt és angyalpénzt is kiadott

A vádlottnak jogosítvány nélküli járművezetésért is felelnie kellett a bíróság előtt, ahol azzal érvelt, hogy a királysága időben kiadta számára a törvényszék által hiányolt engedélyt. Engedély nélküli egészségbiztosítási tevékenység miatt szintén kérdőre vonták.  Azt pedig maga Fitzek közli a honlapján, a pénzügyi tevékenysége saját valuta kiadására is kiterjed. Még 2007-ben bocsátotta ki az engelgeld nevű fizetőeszközt, magyarul az angyalok pénzét.

Fitzek 2012-ben alapította a „királyságát” a kelet-németországi Wittenbergben egy használaton kívüli kórházban és annak telkén, ahol a koronázása is zajlott.

Veszélyes fegyveresek

A német titkosszolgálat szerint Fitzek a Reichsbürger (Birodalmi polgárok) nevű szélsőjobboldali mozgalomhoz tartozik, amely nem ismeri el a Német Szövetségi Köztársaságot.  Tagjai úgy tartják, hogy a Német Birodalom az 1937-es határok között még mindig létezik. Ezért nem kérnek a szövetségi köztársaság dokumentumaiból sem.

Jellemző rájuk a demokratikus berendezkedés elutasítása és a holokauszt tagadása. Titkosszolgálati közlések szerint a mozgalom aktivistáinak és szimpatizánsainak száma tízezer körül van, és közülük hétszáznak fegyverviselési engedélye is van.

Egyik szimpatizánsuk tavaly októberben lelőtt egy rendőrt Bajorországban, majd decemberben egy másik tagjuk szintén egyenruhásokra tüzelt, ebben az alsó-szászországi bűncselekményben két rendőr sérült meg könnyebben.