A kihalás szélére került Hongkongban az agarfa

A világ egyik legkeresettebb illatos olajának alapját képező agarfák a túlzott kiaknázás és fatolvajlás miatt a kihalás szélére kerültek az illatuk után elnevezett Hongkongban. A hatóságok és termesztők igyekeznek mindent megtenni megmentésükért.

Hongkong nevét a sasfa vagy agarfa (Aquilaria malaccensis) átható, földet idéző illatáról kapta, hiszen kantoni nyelven nevének jelentése Illatos Kikötő. Az illat emlékezteti az idelátogatót arra, hogy Hongkong hajdanán nagyon fontos szerepet játszott az ókori tömjénkereskedelemben a Közel-Keletre és azon túli régiókba.

Az itt élő tömjénkereskedők idősebb generációja még emlékszik rá, hogy az agarfa mindig is nagyon drága alapanyag volt. Korábban gyógyászatban is alkalmazták, mivel jó fájdalomcsillapító, ma már ilyetén szerepe eltűnt, főleg füstölőként használják.

Fotó: Shutterstock

Agarfaültetvény Malajziában. (Fotó: Shutterstock)

Az illatos fa akkor jön létre, amikor a Feng Shui-tulajdonságuk miatt a falvak köré hagyományosan telepített Aquilaria-fák károsodnak, és a faanyagot penész támadja meg. Begyűjtéskor a fertőzött, sötét, gyantás fát lenyesik az egészséges, illattalan krémszínűről.

Valójában ez az értékes gyanta az, amit mindig is kerestek. A tömjének királyaként ismert agarfára kiterjedt kereskedelem épült a Közel-Keleten és Ázsiában. A kínai Tang- és Szung-dinasztiából fennmaradt dokumentumok szerint nagyon értékes árucikk volt.

Manapság gyantájának kisebb darabjait gyűjtik be füstölőkhöz, kilogrammja 2014-ben 58 ezer hongkongi dollárt kóstált. A több méteres, nagyobb fákból kézzel faragott szobrokat készítenek, áruk elérheti a bő egymillió hongkongi dollárt.

Oud-gyanta egy szaúdi üzletben. (Fotó: AFP)

Oud-gyanta egy szaúdi üzletben. (Fotó: AFP)

A gyantát leginkább parfümökhöz és füstölőkhöz keresik. Desztillálással állítják belőle elő az oud-olajat , ami a világ néhány leghíresebb parfümjének létfontosságú alkotóeleme, kilogrammonkénti értéke mintegy 300 ezer hongkongi dollár, vagyis olyan drága, hogy gyakran folyékony aranyként utalnak rá.

A hatalmas igény a sasfa gyantájára az utóbbi évtizedekben a hongkongi Aquilaria-fákat a kihalás peremére juttatta.

Az Asia Plantation Capital (APC), Ázsia egyik legnagyobb, kereskedelmi sasfatermesztője igyekszik megmenteni a fákat, és fenntartható ültetvények létrehozását sürgeti Hongkongban és a kontinensen. Úgy hiszik, néhány száz vadon élő példány maradt csak Hongkongban, míg a kormány adatai szerint 2009 óta, évente körülbelül 10 ezer csemetét ültettek el.

Az ültetés azonban nem garancia túlélésükre, mivel a fák évekig tartó folyamat alatt válnak éretté. A jelenlegi felnőtt populációt még a fatolvajok is fenyegetik, akik eleve az idősebb, természetesen fertőzött egyedeket keresik, mivel azok értékesebbek. Míg a fák természetes állományának pontos egyedszáma egyelőre vita tárgyát képezi, az egyértelmű, hogy súlyos az illegális kitermelés mértéke.

Agargyanta begyűjtése Thaiföldön. (Fotó: AFP)

Agargyanta begyűjtése Thaiföldön. (Fotó: AFP)

Sencsen határának közelében, Sing Ping falva mellett él egy sasfatermesztő, akinek ültetvénye 6000 fát számlál, ő az egyetlen termesztő Hongkongban. Az agarfa fennmaradása érdekében csatlakozott az APC-hez, amely a faj súlyos helyzetét az emberekkel megismertetendő, túrákat szervez a farmon és számos nyilvános parkban, ahol még vannak Aquilaria-fák.

Ráadásul nem mindegyik fán alakul ki gyanta, így a tolvajok tulajdonképpen hazardíroznak. A természetben a fáknak csak 7 százaléka termel gyantát.

Az utóbbi bő két évtizedben a rendőrség, és a Mezőgazdasági, Halászati, Természetvédelmi Minisztérium szakemberei 35-ször csaptak le a fatolvajlások gócpontjaiban. A szakemberek jelenleg már azt is tervezik, hogy kipróbálnak egyfajta elektronikus monitorozó rendszert a fáknak, illetve videomegfigyelő rendszerrel élnek a védett területeken.

Nagyon úgy tűnik, hogy a csemeték ültetése a nyilvános parkokba nem oldja meg az opportunista fatolvajlást, de a fenntartható ültetvények iránti egyre növekvő befektetői érdeklődés megmentheti Hongkong sasfáit a kipusztulástól.