Először látogatott pápa a római anglikán templomba

Ferenc pápa vasárnap délután ellátogatott a római Mindenszentek templomába, ez volt az anglikán templomban tett első pápai látogatás. A katolikus egyházfő egyszersmind elismerte, hogy a közeledéshez vezető út néha "lassú és bizonytalan".

“Ezelőtt több mint 200 évvel tartották meg az első anglikán szertartást Rómában angol lakosok számára” – emlékeztetett beszédében az egyházfő.

“Az elmúlt két évszázadban számos dolog megváltozott a múltban egymásra bizalmatlanul és ellenségesen egymásra tekintő katolikusok és anglikánok között: Istennek hála, annak látjuk egymást, akik valójában vagyunk: testvérek Krisztusban” – mondta a pápa.


Pápai látogatás a római anglikán templomban

A szertartáson Ferenc pápával együtt imádkozott Robert Innes, az anglikán egyház püspöke is, aki magasztalta a pápát a menekültekkel és bevándorlókkal való szolidaritásáért.

A pápa ugyanakkor elismerte, hogy vannak nehézségek a két keresztény egyház közeledésének útján.

Tavaly októberben a katolikus egyházfő és Justin Welby canterburyi érsek közös istentiszteletet mutatott be a római Caelius-dombon lévő Szent templomban a két egyház közeledésének jeleként. Ugyanakkor közös közleményben húzták alá, hogy újabb nézetkülönbségek jelentkeztek, “mindenekelőtt a nők pappá szentelését és a szexualitás kérdéseit illetően”.

Az anglikán egyházban 1992 óta lehetséges nők pappá szentelése, jelenleg ők teszik ki a papság egyharmadát.

Az anglikánok 1534-ben váltak ki a katolikus egyházból, amikor a pápa nem engedélyezte VIII. Henrik angol király házasságának semmissé nyilvánítását. Az anglikán egyház azóta nem ismeri el a pápa fennhatóságát.