Kínából toboroztak budapesti borbélyházakba lányokat

Bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség öt kínai állampolgár ellen, akik a vádhatóság szerint kínai lányok budapesti bordélyházakba történő toborzásában működtek közre - közölte a főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.

Ibolya Tibor ismertette: a vád szerint az ügy elsőrendű vádlottja, egy 27 éves kínai férfi 2012 áprilisától 2014. májusi elfogásáig – ismeretlenül maradt kínai segítők közreműködésével – Kínából toborzott fiatal nőket Magyarországra prostitúciós tevékenység végzése, ezáltal szexuális célú kizsákmányolásuk céljából.

Az általa szervezett szexuális munka végzéséhez a kínai férfi különböző ingatlanokat bérelt Budapesten, jellemzően a X. kerületben.

Gondoskodott az alkalmazásában álló prostituáltak ellátásáról, biztosította a szexuális munka tárgyi feltételeit, a szükséges segédeszközöket. A szexuális szolgáltatást egy mandarin nyelvű hetilapban, valamint internetes oldalakon hirdette. A bordélyházakban rendszerint egyszerre 2-5 nőt foglalkoztatott.

A vádlott a bordélyházak üzemeltetésével, a prostitúciós tevékenység koordinálásával, a mindennapi feladatokkal egy kínai nőismerősét, a másodrendű vádlottat bízta meg. A nő a bordélyházakban lakott, így közvetlenül szervezte és felügyelte a lányok tevékenységét – írta közleményében a főügyész.

Ennek a gyakorlatnak a mintájára a férfi egy kínai ismerőse, az ügy harmadrendű vádlottja 2013 nyarán szinten létrehozott egy kínai bordélyházat Budapesten, a VIII. kerületben. Ennek vezetésével egy kínai nőt, a negyedrendű vádlottat bízta meg. A harmadrendű vádlott elfogásakor a VIII. kerületi bordélyházban a rendőrök a bűncselekményt alátámasztó bizonyítékok mellett lőfegyvereket és több mint háromszáz lőszert is találtak.

Az ügy ötödik vádlottja egy budapesti hotel üzemeltetője, aki a vádbeli időszakban több esetben kereste meg a bordélyházakat üzemeltető vádlottakat azzal, hogy prostituáltként dolgozó lányokat küldjenek a hotelban megszálló vendégek részére.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben bűnszervezetben, kizsákmányolás céljából, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem, prostitúció elősegítésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A büntetési tétel felső határa az egyes vádlottak esetében meghaladhatja a húsz évet – ismertette Ibolya Tibor.