Nemzetközi siker az életmentő magyar szalagkorlát

Több kategóriában osztottak ki elismeréseket a Nemzetközi Minőség Innováció 2016 díjátadóján. Magyar cégek is kaptak díjat, arról, hogy mivel érdemelték ki az elismeréseket, Bakos József, a Hungarocontroll Kft. ATES légiforgalmi főosztályának vezetője és Tarány Gábor, a DAC Acélszerkezeti Kft. ügyvezető igazgatója beszélt az M1 kedd reggeli műsorában.

2010 óta fejleszti a rendszerét a DAK, amelynek megalkotásában az vezérelte őket, hogy ha már megtörténik egy baleset, ne történjen nagyobb tragédia – foglalta össze céljukat az ügyvezető igazgató.

Tarány Gábor elmondta: innovációjuk lényege, hogy egy régi korláttal ellentétben az oszlop, azaz a függőleges tartóelem, minden esetben leválik a korlátról, és az úgynevezett szinuszelem visszairányítja a járművet az útra.

Visszajelzésekből kiderült, hogy már kamiont is visszavezetett az útra a korlát a fejlesztésüknek köszönhetően, pedig jóval gyengébbre tesztelték a korlátokat – foglalta össze a gyakorlati tapasztalatokat az ügyvezető igazgató. Nagyszerű, mert teljesen egyszerű – emelte ki a fejlesztésük előnyeit a többi megoldásokkal ellentétben. Hozzátette: mindössze 3 alkatrész kell hozzá, mégis nagyon biztonságos.

Örülnek a légitársaságok a szabad légtérhasználatnak

Bevezette a szabad légtérhasználatot a Hungarocontroll, azaz a ki- és belépési pontok között egyenessé tették az utat a repülőgépek számára, amiért a környezetvédelmi fejlesztés kategóriájában eredményezett díjat a légi forgalom irányításért felelős cégnek.

Nem véletlenül: mint azt Bakos József elmondta, ennek eredményeképpen 16 millió kilogramm szén-dioxiddal kevesebb került a levegőbe. Hozzátette: nem Magyarországon volt először szabad légtérhasználat, de a magyar légtér volt az első, ahol a teljes vertikumban, azaz a földfelszíntől az ellenőrzött légtér tetejéig teszik ezt lehetővé a légitársaságoknak.

A magyar változtatás a légitársaságoknál a preferált változat lett az elmúlt két évben, Bakos bízik abban, hogy a légitársaságok az emiatt jelentkező üzemanyag-spórolást majd az áraikban is érvényesítik.