Netes erőszak és bántalmazás ellen

A társadalom közös felelősségvállalására figyelmeztet idén a nemzetközi Biztonságos Internet Nap (Safer Internet Day - SID), amelyhez kapcsolódva kedden számos rendezvényt és a programot tartanak világszerte.

Magyarországon a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) felkérésére hatóságok, informatikai vállalatok, civil szervezetek fognak össze, hogy idén február 7-én felhívják a figyelmet az internetezés veszélyeire, használatának alapvető szabályaira – emelete ki Edvi Péter, az NGYSZ elnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

gyerek kepernyovel_900-494

Elmondta, hogy az Európai Unió Safer Internet Program akciótervének keretein belül a világ több mint 120 országában, köztük az Európai Unió mind a 28 tagállamában minden év februárjának második keddjén, ugyanazon a napon rendeznek a biztonságosabb internethasználatra figyelmeztető programokat.

“A mi feladatunk elsősorban a tudatosság növelése a gyerekekben, a tanárokban és a szülőkben” – emelte ki az elnök.

Idén a Berzsenyi Dániel Gimnázium ad otthont a magyarországi központi rendezvénynek, amelyen szakértők beszélgetnek az internethasználat veszélyeiről. A programra a szervezők gyermekvédelmi szakembereket, játékszakértőket, webes biztonsági szakembereket, ezen kívül távközlési cégeket, internetszolgáltatókat, non-profit szervezeteket és multinacionális cégek képviselőit egyaránt várják.

A beszélgetés után sor kerül a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma által hirdetett plakát- és fotópályázat díjátadójára, amelyre általános- és középiskolás gyerekek küldték be a témához kapcsolódó alkotásaikat.

Az internetes bántalmazás egyre fiatalabb korban jelent problémát, ma már az általános iskola alsó tagozatába járók is érintettek.

Az NGYSZ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint tavaly a SIP oktatói 493 alkalommal 1850 tanórát tartottak 33 045 felhasználónak. A nagy létszámú gyerekcsoportok mellett csaknem 2500 szülőt és mintegy 2800 tanárt is továbbképeztek, 180 budapesti és mintegy 100 vidéki helyszínen.

A Vodafone Digitális Iskola Program keretében 2016. december 31-ig a SIP-oktatók 12 településen 96 órát tartottak csaknem 3000 gyermek számára, az öt éve működő Biztonságos Internet Hotline pedig tavaly csaknem ezer bejelentést kezelt. Ebből 150 volt tiltott pornográf tartalmú, amelyek közül 61 rendelkezett magyar illetékességgel. A tavalyi év további tapasztalata, hogy az olyan erőszakos tartalmak, mint az online bántalmazás megelőzték a rendszerint jelentős bejelentésszámmal bíró rasszista tartalmakat.

A Helpline-t üzemeltető Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványhoz mintegy 37 000 alkalommal fordultak a gyerekek telefonon, chaten vagy online levelező felületükön. Ez tízezer konzultációval jelent többet a 2015-ös évhez képest. Elsősorban a 12-18 év közötti korosztály veszi igénybe ezt a szolgáltatást, de fiatalabb gyerekek, illetve gyerekekkel kapcsolatban segítséget kérő felnőttek kérdéseit is fogadják.

Mintegy 1000 beszélgetés szólt a kortársakkal való problémákról, amelyek egyre nagyobb része zajlik az online térben és fontos tapasztalat volt, hogy az internetes bántalmazás egyre fiatalabb korban jelent problémát, ma már az általános iskola alsó tagozatába járók is érintettek, de a legveszélyeztetettebbek az 5-6. osztályosok.