Harmincezer körüli a cégvezetéstől eltiltottak száma

Tavaly megközelítette a 30 ezret a cégvezetéstől eltiltottak száma, a 2016-ban eltiltottak 15 százaléka, minden hetedik ember az építőiparban dolgozott - írta pénteki számában a Magyar Idők.

Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója a napilapnak azt mondta, mintegy négyezer magánszemély van eltiltva a cégvezetéstől az építőipar területén, a számuk tavaly megkétszereződött. Ez az arány megfelel a teljes vállalati szféra arányainak: tavaly kiemelkedően sok, több mint 13 ezer magánszemélyt tettek ily módon feketelistára, amivel számuk megközelítette a 30 ezret.

Az Opten szerint az eljárás alá vontak száma az elmúlt két évben erőteljesen nőtt: már 2015-ben több mint 12 ezer magánszemély ellen hoztak ilyen döntést, noha azelőtt évente legfeljebb egy-kétezer ilyen eljárás történt. Pertics Richárd szerint a nagyszámú eltiltás a vállalati struktúra gondjaira mutat rá, másfelől a “gyógyulás” egyik eszközeként is értelmezhető. Az eltiltások növekedése ugyanis a problémás személyek erőteljesebb kiszűrését is jelenti.

A cégbíróság jogerősen megállapított hitelezői követelések és be nem fizetett pénzbírságok esetén tilt el valakit a cégügyektől. Az eltiltás öt évre szól cégvezetési, cégképviselői jogkörtől, és bizonyos típusú tulajdonosi szerepköröktől.