Az isztambuli egyezmény ratifikálásáért demonstráltak a Parlament előtt

Kéttucatnyian demonstráltak szerda reggel az Országház előtt azért, hogy a parlament ratifikálja az Európa Tanácsnak a családon belüli erőszak áldozatai segítéséről szóló isztambuli egyezményét. A Nőkért Egyesült megmozdulásán elhangzott: a törvényhozás igazságügyi bizottsága délelőtt kezdődő ülésén dönt arról, hogy az Országgyűlés elé terjeszti-e az indítványt.

Szelényi Zsuzsanna, az Együtt színeiben politizáló független országgyűlési képviselő a megmozduláson arról beszélt, a családon belüli erőszak “a lappangó hatalomról szól”, arról, hogy ha más nem látja, a bántalmazó azt tesz áldozatával, amit akar. Magyarország a lappangó félelemről szól, arról, hogy itt olyan hatalom van a fejünk felett, amely azt gondolja, hogy bárkivel bármikor bármit megtehet – tette hozzá a politikus.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke azt hangsúlyozta, a szerdai bizottsági ülésen dől el, hogy az indítvány a plenáris ülés elé kerülhet vagy “elkaszálják, ahogy eddig oly sokszor”. Nem fogják engedni, hogy ez utóbbi ismét megtörténjen – jelentette ki.

A megmozdulás több résztvevője is arról beszélt: napjainkban rendszeres, hogy nem a tettesnek, hanem a családon belüli erőszak áldozatainak kell menekülniük, gyakran a bizonytalanságba. Az isztambuli egyezmény pedig éppen azt írná elő, hogy az államnak az áldozatokat segítő intézményrendszert kell létrehoznia.

Az eseményen elhangzott: a 2011-ben kötött egyezményhez 43 állam csatlakozott – Magyarország 2014-ben -, és közülük eddig 23 ratifikálta az egyezményt.