Kecskeméten rajzolt filmért is izgulhatunk az Oscar-gálán

Egy magyar vonatkozású rajzfilmet is jelöltek idén az aranyszobrocskára. A vörös teknős című francia-japán alkotásról van szó, aminek nagy részét a kecskeméti rajzfilmstúdióban rajzolták. Deák Kristóf Mindenki című filmje pedig rövidfilm kategóriában jelölt.

A szöveg nélküli animációs film, A vörös teknős története szerint hajótörött férfit mos partra a tenger. A magára hagyott túlélő felfedezi a trópusi sziget élővilágát, miközben különös kapcsolatba lép az egyik óriás teknőssel.

Az élet örök körforgását bemutató, elsősorban felnőtteknek szóló mese szívszorító módon mutatja be az ember és a természet egymásra utalt kapcsolatát.

pic_20161111093653_6hbt6hu1ftm

A japán-francia-belga, egész estés rajzjátékfilmből 50 percnyi rajzolás és az egész film kifestése a kecskeméti rajzfilmstúdióban történt. Nagy Lajos rendező nagyon büszke arra, hogy Oscar-díjra jelölték a Kecskeméten készített animációs filmet.

Franciaországban nem tudtak egy olyan nagy stábot létrehozni, akik ezt a nagy mennyiségű animációt, szerteágazó volt a karakter, az árnyék, az effekt animáció révén, úgyhogy munkatársakat kerestek Európában – nyilatkozta a Balázs Béla-díjas rendező.

Michael Dudok de Wit, a film rendezője az októberi kecskeméti díszbemutató után azt mondta: a magyar szakemberek minden elképzelését felülmúlták, akár holnap belekezdene velük újra egy közös munkába.

Ez a harmadik film, amit nyugat-európai megrendelésre készítünk, és a harmadik Oscar-nominálás, Oscarra jelölés tulajdonképpen – tette hozzá Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója.

Kedden derült ki az is, hogy a 89. Oscar-díjátadó gála esélyesei között van Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje is, amely a kilencvenes évek elején Budapesten játszódik.