Jobb társadalmak építését teszi lehetővé az Erasmus+

Összeköti a nemzeteket az Európai Bizottság idén harmincéves Erasmus+ programja, a közös munka támogatása által pedig képessé teszi az európai fiatalokat arra, hogy jobb társadalmat építsenek - jelentette ki az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa brüsszeli sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Navracsics Tibor kijelentette: a diákok, oktatók, kutatók unión belüli és oktatási intézmények közötti mobilitását segítő Erasmus+ program 2015-ben mintegy 678 ezer európai embernek biztosított tanulási és munkalehetőséget, 2,1 milliárd euróval (653 milliárd forint) támogatott 19 600 projektet, amelyekbe 69 ezer szervezetet vont be.

Navracsics Tibor az Erasmus+ évfordulós rendezvényén. MTI/EPA Fotó

A biztos közölte, hogy az uniós bizottság kampányt indít az összes tagállamban a 30. évfordulóját ünneplő Erasmus+ program továbbfejlesztése érdekében. A pedagógusok, oktatók, oktatási és képzési szakértők, önkéntesek, a felsőoktatásban és szakképzésben tanulók mobilitását támogató program ahhoz járul hozzá, hogy a résztvevők javítsák elhelyezkedési esélyeiket, új szemléletmódot sajátítsanak el az oktatással és fejlesztéssel kapcsolatban, új nyelveket tanuljanak meg, megismerjék, mit jelent az európai polgárság eszméje a gyakorlatban, illetve kedvet kapjanak ahhoz, hogy önkéntesként dolgozzanak – tette hozzá Navracsics Tibor.

Az Európát átívelő oktatási csereprogramot 1987 júniusában indította az Európai Bizottság, és nevezte el a reneszánsz humanista Rotterdami Erasmusról. A 2014-ben útjára indított Erasmus+ program pedig kiszélesítette a résztvevők körét.
Az oktatási csereprogram indulásának évében több mint 3200 diák vett részt külföldi képzésekben. Harminc év leforgása alatt több mint 5 millióan, köztük 3,3 millió diák részesült külföldi egyetemek oktatásában és képzésében.

A program kezdetekor a részt vevő 11 ország köre mára 33-ra bővült, és 169 partnerország csatlakozott hozzá.