A konfliktusban résztvevő felek nemzetközi nyomásra már többször tárgyalóasztalhoz ültek, hogy a harcoknak békés úton vessenek véget. A tűzszüneti egyezményeket azonban senki nem tartotta be, a törékeny fegyvernyugvást véres harcok követték.
Nemzetközi nyomásra a felek már többször tárgyalóasztalhoz ültek, hogy a harcoknak békés úton vessenek véget. A 2015-ben megkötött Minszk II jegyzőkönyvnek annyit sikerült elérnie, hogy a nagyobb hadműveletek megszűnjenek, ennek következtében ugyanakkor a frontvonalak megmerevedtek, a korábbi mozgóháborút az első világháborúhoz hasonló állóháború váltotta fel.
A képre kattintva tekintheti meg a fotósorozatot.
Történetek Donyeckből – a háborús övezet
-
-
A több éve tartó háború hatására teljesen elnéptelenedett a vidék, a falvak kiürültek, az épületek omladoznak. Az infrastruktúra szinte teljesen megsemmisült, az utakat benőtte a fű, a villanyoszlopokról céltalanul lógtak az elektromos vezetékek. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Nappal a környék csöndes, a katonák még a frontvonalon is papucsban és rövidnadrágban közlekednek, aki óvatosabb, az a Kalasnyikovját is magával viszi.
„Az egyik kísérőm sosem hordott magával fegyvert. Ezt azzal indokolta, hogy itt a fegyver teljesen felesleges, ha baráti egységek jönnek az úton szembe, azok ellen úgy sem kell, ha pedig az ellenség, azok meg úgyis le fognak minket lőni. Nem nyugtatott meg.” (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Az út vége. Donyecket és Avdiivkát egy modern, négysávos gyorsforgalmi út kapcsolta össze. Ma már az út nem összeköti, hanem szétválasztja a két települést. Az ukrán ellenőrzésű területek végét egy betonbunker jelzi, száz méterrel előtte vasúti sínekből összehegesztett harckocsi akadályok állnak. A bunker mellett két oldalt lövészárokrendszer húzódik, a távolban pedig a szeparatisták által ellenőrzött donyecki területek látszódnak. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
A tűzszünet hatására a frontok megmerevedtek, a katonák pedig az egyes állásokban hosszú távra rendezkedtek be. A képen az egyik ukrán katona, Szergej Ladája látható, amivel Piskyből jár be „dolgozni”. Az autóval szemben ott állt Szergej másik járműve is, egy BMP-1-es harckocsi. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Ukrán katonai állás közvetlenül a frontvonalon. A hatalmas csarnokok korábban ipari célokat szolgáltak (itt például járműjavítás folyt), a háborúban azonban ezek is elnéptelenedtek, és a katonák támaszpontokat, bunkereket rendeztek itt be. A csarnok mennyezetén hatalmas lyukak tátongtak, amelyeket a szeparatista tüzérség gránátjai vágtak a tetőbe. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
A tűzszünet következményeként a nagyobb hadműveletek megszűntek, a katonák napi teendője sokszor arra szorítkozott, hogy egész nap őrizzék a támaszpont bejáratát. A tehetetlenség sokszor frusztrálta a katonákat, voltak, akik már csak időtöltés gyanánt is tüzet nyitottak a szeparatista állásokra. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Életkép Pisykből. A frontvonal egyik legfontosabb szereplői a régi Ural teherautók voltak, amelyek ellátmányt, vizet, élelmet és hadianyagot szállítottak az egyes helyőrségeknek. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Pisky-ben megszokott volt, hogy az út szélén roncsok hevernek. Néha még az is kivehetetlen volt, hogy a roncs pontosan milyen járműhöz tartozott. A Donyeckbe vezető autópályán pedig csak cikkcakkban lehetett haladni a pályán lévő gránáttölcsérek és kiégett autóroncsok miatt. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
„Az úton haladva a kísérőm figyelmeztetett, hogy ne álljak sokáig egyhelyben, és ne haladjak egyenes vonalban, mivel errefelé sok az ellenséges mesterlövész, akiknek könnyű célpontot nyújthatok”. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
„Az úton haladva megállt mellettünk egy terepjáró, hogy ugorjunk be, elvisz minket. A hátsó ülésen a sofőr betárazott Kalasnyikovja mellett ültem. Az ukrán katonák sokszor hordják csőre töltve a fegyvereiket, így kicsit tartottam attól, hogy a fegyver a sok zötykölődésben véletlenül elsül.” (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Piskyből a lakosság nagy része elmenekült, azonban néhányan mégis maradtak. Anatolij (jobbra) is így döntött, hogy feleségével, Szvetlánával nem mennek el. Mindketten nyugdíjasok voltak, ez a ház volt a teljes vagyonuk, nem volt hova menniük, és nem is akarták itt hagyni azt, amit egész életükben felépítettek. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Nappal a fegyverek is pihennek. A fő veszélyforrást a magas fűben megbújó mesterlövészek jelentették, így egyébként sem volt tanácsos nappal a lőréseken kinézni. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
„Panorámakép az egyik géppuskaállás lőréséből. A mező túl végén a szeparatisták által ellenőrzött donyecki területek láthatóak, romos ipari épületek, ahonnan valószínűleg ugyanúgy figyeltek minket, mint mi őket.” (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Pihenőhely az egyik géppuskafészekben, a hely mocskos volt, a földbe vájt fedezékeket rengeteg légy lepte el. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Tolatás a harckocsival. A kamyanka-i támaszpontra épp visszaérkezett a parancsnok, aki be akart állni az álcahálós fedezék alá, hogy a szeparatisták által felküldött drónok ne láthassák a páncélost. Hátrafelé nehéz kilátni, így a támaszponton szolgálatot teljesítő két katona, Szergej és Bogdán segített a beállásban. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Az ukrán hadsereg többségében a szovjet érából itt maradt fegyverekkel harcol, ahogyan tud. Az ikercsövű 20 milliméteres gépágyú eredetileg légvédelmi célokat szolgál, de a harcokban a szeparatistáknak nincs légiereje, így az ágyúval – jobb híján – földi célokat lőnek. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
A harcok hiányában jelentős hadianyag készletek halmozódtak fel a támaszpontokon, a szállásokon mindenfelé halmokban hevernek a gránátok és a lőszerek. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
A nagy nap. A behívott katonák egy évig kötelesek az ukrán hadseregben szolgálni, utána visszatérhetnek a civil életbe. Ilyenkor gyakori, hogy a leszerelő katonák kéznyomukkal látják el a támaszpont zászlaját.
A hadsereg problémáját többek között ez okozza, mivel a leszerelt katonákat pótolni kell újonnan behívott katonákkal. 2016-ban már a negyedik hullámban hívták be a katonákat, ami viszont azzal járt, hogy többségében már csak az idősebb, 50-60 éves korosztályt tudták behívni, így gyakori látvány volt, ahogy a nyugdíjas korú katonák strázsálnak a 10-20 kilós golyóálló mellényekben. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Ukrán nemzeti jelkép lőszerhüvelyekből kirakva. Az ábra eredetileg Szent Vlagyimir háromágú szigonyát jelképezi, de sokan ábrázolják lecsapó sólyomként is. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
A reggeli kávézás közben az egyik katona a markában hozta oda az éjszakai tüzérségi csapás után összeszedett gránátszilánkokat. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Az éjszakai tüzérségi csapásról nem csak a gránáttölcsérek és a repeszek árulkodtak reggel, hanem a szerteszét heverő besült gránátok is, amelyek bármelyik pillanatban felrobbanhattak. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Egyre gyakoribb volt, hogy a szeparatisták beszivárgó egységeket küldenek, amelyek az ukrán ellenőrző pontokat megkerülve igyekeznek minél nagyobb pusztítást végezni, hogy aztán láthatatlanul eltűnjenek. A fenyegetettség miatt az ukránok több ellenőrző pontot is felállítottak a peremterületeken.
Kintlétemkor egy ilyen beszivárgó egység egészen az Avdiivkában lévő fő támaszpontig (Promzona) jutott el, ahol több őrjáratozó katonát is megöltek, aztán pedig elmenekültek. Másnap azonban fordult a szerencse, az egyik ilyen beszivárgó egységet ugyanis heves tűzharcok közepette elfogták az Avdiivka külvárosában lévő helyőrség mellett. A frontvonalon gyakoriak voltak az ellenőrző pontok és az útra kihelyezett akadályok. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
A Kamyankából Donyeckbe vezető utat lezárták, az úton lövészárkokkal megerősített betonblokádot alakítottak ki, ahol az ellenséges csapatmozgásokat tüzérségi távcsővel figyelték. A jobboldali géppuska állásban egy világháborús, majd százéves Maxim géppuska volt betárazva. (Fotó: Szabó Gergely)
-
-
Géppuska állás a mező közepén. A bunker több méter magasan emelkedett ki a földből, megközelíteni csak a lövészárkokon keresztül volt ajánlatos. A szeparatisták általában egész éjszaka lőtték, a betonfalban a repeszek dióméretű bemélyedéseket vágtak, az erődítményt gránáttölcsérek ölelték körbe, valami csoda folytán azonban mégsem sikerült még elpusztítani. (Fotó: Szabó Gergely)
Nappal, amikor az ENSZ Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői személyesen ellenőrzik a tűzszünet betartását, akkor általában fegyvernyugvás van. Éjszaka azonban, amikor az EBESZ képviselői elmennek, egyből kiújulnak a harcok. Azt, hogy az első lövést ki adta le, sosem tudni, az ukránok a szeparatistákra mutogatnak, a szeparatisták pedig az ukránokra.
Mintha a háborúnak már csak az a célja, hogy önmagát fenntartsa. A katonák délután jókedvűen vodkáznak a géppuskafészkekben, alkonyatkor grilleznek a tábori konyhán, éjszaka pedig a tüzérségi csapás alatt a bunkerekben a szeretteikkel beszélnek telefonon. Az ellenségről is csak akkor szereznek tudomást, amikor a gránátok bevágódnak az állásaikba.
Szabó Gergely az ukrán honvédelmi minisztérium akkreditációjával fotósként két hetet töltött a Donyeck határában Avdiivka és Pisky falvakban az ukrán hadsereg kötelékében. Az ott készült képek nem csak a háborúról szólnak, hanem emberekről, sorsokról és tönkrement életekről.
