Emlékév a hazai ápolás megteremtőjének tiszteletére

Kossuth Zsuzsanna a magyar történelemnek az a nőalakja, aki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a magyar egészségügyi ellátásban és a sebesültek ápolásában olyan maradandó cselekedetet valósított meg, amellyel jóval megelőzte saját korát. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Magyar Ápolási Egyesület Kossuth Zsuzsanna Emlékévet hirdetett 2017-ben.

Bugarszki Miklós a Magyar Ápolási Egyesület elnöke az emlékév hivatalos elindítását beharangozó sajtóeseményen kifejtette, az 1989-ben alakult szervezet az érdekképviselet mellett mást is szeretett volna adni a magyar ápolóknak. Felmerült a Kossuth Zsuzsanna-díj létesítése, emellett pedig egy misszió elindítása azért, hogy a Magyarországon kevéssé ismert, az ápolásban nagy tetteket végrehajtott Kossuth Zsuzsannát mindenkivel megismertethessék.

Az 1989-ben alakult Magyar Ápolási Egyesület a hazai ápolók és az ápolási hivatás meghatározó képviselője. Munkatársai azon fáradoznak, hogy az ápolást, mint hivatást el- és megismertessék a közvéleménnyel, illetve a döntéshozói réteggel is. Céljaik között szerepel az ápolás közjogi elismerése, az illetménytábla szerkezetének átdolgozása, illetve az ápolói életpályamodell mielőbbi bevezetése. Az idők során számos kezdeményezés és eredmény köthető a nevükhöz, ezek közül a legújabb az idén elindult Kossuth Zsuzsanna Emlékév.

Közleményük szerint a Kossuth család tettei révén hazánk legismertebb családjai közé tartozik – nem kis részben köszönhető ez a ’48-49-es események idején tanúsított cselekedeteiknek. Kossuth Lajos mellett meghatározó szerep hárult húgára, Kossuth Zsuzsannára is, aki abban az időben a harctéri sebesültek ápolására újonnan létrehozott Országos Főápolónői Hivatal vezetőjeként fejlesztette annak a hivatásnak az alapjait, amit ma ápolásként ismerünk. Bugarszki Miklós kifejtette, mindez azért is kiemelkedő jelentőségű, mivel Kossuth Zsuzsanna a világ által is elismert Florence Nightingale-t megelőzve, szervezett keretek között foglalkozott az ápolás ügyével, mégpedig számtalan önkéntes bevonásával.

Munkája, habár korszakalkotó volt, mégis jórészt ismeretlen a közvélemény előtt. Ebben része lehet annak is, hogy a hatóságok zaklatásai miatt elhagyni kényszerült szülőhazáját, és a folyamatos megpróbáltatások miatt fiatalon, alig  37 évesen halt meg.

Bugarszki Miklós az egyesület missziójával kapcsolatban elmondta, a szabadságharc 150. évfordulójára létrehozták a Kossuth Zsuzsanna-emlékérmet, amit évente maximum három fő kaphat meg. A 2010-es években elhatározták, hogy létrehozzák a Magyar Ápolók Napját, amit Kossuth Zsuzsanna születésnapjához szerettek volna kötni. Mindez 2014-ben hivatalossá is vált, amikor a Magyar Országgyűlés – a Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére – Kossuth Zsuzsanna születésének napját, február 19-ét a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította.

Az Emlékév alatt sor kerül majd emléktáblák elhelyezésére és avatására, a munkásságához kapcsolódó pályázatra és konferenciára, valamint országszerte számos tudományos és egyéb programmal emlékeznek majd meg születésének 200. évfordulójáról. Az elnök kifejtette, egyetemekkel is felvették a kapcsolatot, a Semmelweis Egyetem már írásban jelezte is, hogy versenyt rendez Kossuth Zsuzsanna emlékére hallgatói között, míg a Szegedi Tudományegyetem több programot is szentel az emlékévnek.

Kossuth Zsuzsanna

Vártokné Fehér Rózsa az egyesület alelnöke a sajtóeseményen kifejtette, Zsuzsanna a Sátoraljaújhelyen is elterjedő kolerajárvány és a fokozódó történelmi események miatt gyermekként szembesült először azzal, mit is takar a betegápolás és azt milyen körülmények között végzik.

Fiatal lányként Kossuth Lajos maga mellé vette, hogy segítsen neki szerkeszteni az ekkoriban Pozsonyban ülésező Országgyűlésről készített beszámolóit, a „Törvényhatósági tudósításokat”. A lapot betiltották, Kossuthot börtönbe zárták. Ekkor Zsuzsannára hárult a család összes problémája.

Bátyja szabadulása után feleségül vette Meszlényi Terézt, Zsuzsanna pedig hozzáment Teréz bátyjához, Rudolfhoz. Házasságukból 3 gyermek (két lány, egy fiú) született, az utolsó már férje váratlan és korán bekövetkező halála után.

1848 őszén megindult a szabadságharc, nem voltak orvosok és szakképzett ápolók. A kormány és a katonai vezetés is azt az elvet szolgálta, hogy a sebesülteknek önálló szervezetre van szükségük, ezért Kossuth 1849. április 16-án kinevezte húgát, Zsuzsannát országos főápolónőnek – magyarázta az alelnök.

Zsuzsanna rövid idő alatt több mint 172 tábori kórházat állított fel, szakadatlanul járta a harctereket és felfoghatatlanul nehéz körülmények között alapozta meg a sebesültek ápolását. Felhívást intézett az asszonyokhoz és lányokhoz, ezáltal bevonta az önkénteseket az egészségügyi ellátásba. Barna Ignác tábori főorvos kísérte szemleútjain.

Kossuth Zsuzsanna ruhájának másolata a sajtóeseményen.

Kossuth Zsuzsanna ruhájának másolata a sajtóeseményen.

Vártokné Fehér Rózsa hozzátette, a szemlekörutakon többek között általános érvényű rendszabályokat fogalmaztak meg, szigorú követelményeket állítottak fel, utasításokat adtak a betegek ellátását illetően, és pontosan meghatározták a szükséges kórházi felszereléseket, biztosították a gyógyszer- és kötszerellátást. Megalakultak a betegápoló egyletek, amelyeknek tagjai részt vettek a kórházi munkában.

Kossuth Zsuzsanna munkáját azonban több részről is bírálat érte: először is, az akkori világnézettel ellentétes volt, hogy egy ilyen fontos feladatot nő végezzen el. Másrészt nehezményezték azt is, hogy ápolóival nem csak a sebesült honvédeken, hanem az ellenség katonáin is segített.

A szabadságharc leverését követően őt is „elővette” Haynau bírósága, azonban számos császári tiszt tanúsította, hogy velük, illetve katonáikkal is emberségesen bánt, ezért nem vádolták meg semmivel – jóllehet Kossuth Lajos húgaként, gyermekeivel együtt a hatóságok állandó zaklatásának volt kitéve.  Később, egy állítólagos császárellenes szervezkedés révén ismét előkerült neve, börtönbe zárták. Gyenge szervezete nehezen viselte a körülményeket, megbetegedett, állapota súlyosbodása miatt pedig idővel átszállították a bécsi rabkórházba – áll a közleményben.

Innen az Amerikai Egyesült Államok közbenjárására kiszabadult, de csak azzal a feltétellel, hogy Magyarországot egész családjával elhagyja. Vállalta a feltételeket, előbb Brüsszelben, majd az óceán túloldalán, New Yorkban telepedett le. Itt már életében nagy tiszteletnek örvendett, nem zaklatták, azonban a viszonylagos nyugalmat beárnyékolta egészségének hanyatlása.

Korábban szerzett tüdőbaja kiújult, állapotát csak súlyosbította szomorúsága és honvágya. Ezek együttesen felőrölték szervezetét, végül – csupán 37 évesen – elhunyt.

Utolsó kívánsága, miszerint magyar földben szeretne nyugodni, a mai napig sem teljesült, lévén a New York-i egyházmegye nem engedélyezi földi maradványainak kihantolását –  írja közleményében az egyesület.