OMSZ: ne alkohollal védekezzen a hideg ellen!

Sok dolga van a mentőknek, naponta 3 ezer esetet látnak el, csak Budapesten 900-950-et – jelentette ki Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Kevesebb a közterületi hívás, több a lakásrosszullét. A közterületi hívások ugyanakkor egytől-egyig sürgősek, a hideg időben ugyanis még a könnyebb sérültek is kihűlhetnek – magyarázta.

A legtöbb kritikus eset még ilyenkor is az alkoholfogyasztással függ össze. Ha valaki alkohollal akar védekezni a hideg ellen, az rosszul teszi. A nagy mennyiségű alkohol ugyanis megbéníthatja a hőtermelését a szervezetnek, a hőleadást viszont felgyorsítja. Vagyis gyorsabban hűl ki a szervezet – hangoztatta a szóvivő, aki szerint inkább a réteges ruha ajánlott.

Beszélt arról is: megerősítették a szolgálatot. Budapesten elindítottak pluszban egy olyan mentőautót, mely kifejezetten hajléktalanokat helyez biztonságba. Ezen a mentőszolgálat munkatársain kívül egy szociális dolgozó is szolgálatot teljesít.