Akár 30 ezer ösztöndíj és sok álláslehetőség

A nyolcadik osztályos diákoknak nemsokára el kell dönteniük, hogy milyen oktatási intézményben szeretnének továbbtanulni. A munkaerőpiaci elvárások azt mutatják, hogy nagy szükség van jó szakemberekre és megéri mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolákban továbbtanulni. Ezeket a szakmákat megéri tanulni.

“Jelenleg Magyarországon egyre több helyről hallatszik az ágazati szereplők részéről segélykiáltás, hogy kevés a szakember. Az agrárgazdaság és az élelmiszergazdaság is egy olyan terület, ahol szükség van dolgozni szerető és dolgozni tudó fiatalokra. Ennek érdekében, hogy ezt segítsük, a kormányzat egy nagyon fontos támogatási rendszert kialakított. Azok a fiatalok, akik úgynevezett hiány szakképesítésre jelentkeznek, ösztöndíj keretében tanulhatnak, ami a tanulmányi eredményüktől függően akár havonta 30 ezer forintot is jelenthet a számukra” – ezt mondta az M1 Magyar Gazda című műsorában Román István a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára.

A Földművelésügyi Minisztérium kezelésében lévő intézményekben számos olyan mesterséget tanítanak, ami hiányszakmának minősül. A műsornak nyilatkozott György Gábor, aki péknek tanul, kisiskolás kora óta erre a pályára készült, tehát nem az ösztöndíj miatt választotta ezt a szakmát, de örül a plusz juttatásnak.

Hiányszakmát tanulni nem csak az ösztöndíj miatt érdemes

Azok, akik mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolákban szereznek szakképesítést, könnyen el tudnak helyezkedni a tanulmányaik befejezése után.

„Teljesen mindegy, hogy melyik szakmát tanulja az iskolánkban, mindegyik szakmában nagyon könnyen el tudnak helyezkedni. A kereseti lehetőségről, hát, ott a versenyszférában a munkaadókat kellene megkérdezni, hogy milyen béreket tudnak juttatni. Viszont függetlenül attól, hogy valaki analitikusként laboratóriumban tud elhelyezkedni vagy pékként, gyakorlatilag minden egyes szakmai vizsgán itt vannak nálunk a munkaerőpiac képviselői és reklámozzák magukat, és szívesen foglalkoztatnák a nálunk végzett diákokat” – ezt mondta Molnár Zoltán a Pesti Barnabás Szakképző Iskola igazgatója.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Növekedett az agrárszakiskolákba jelentkezők száma

A szaktárca adatai azt jelzik, hogy az elmúlt néhány év kormányzati intézkedései eredményesek voltak növekedett az agrárszakiskolákba jelentkezők száma. „Ha az országos adatokat nézzük, akkor elmondhatom azt, hogy az FM intézményrendszerében a tavalyi év őszéhez képest idén ősszel növekedett azoknak a fiataloknak a száma, akiket sikerült felvennünk.

„Még mindig messze vagyunk az optimálistól, viszont azt is látni kell, hogy a fiatalok nem biztos, hogy mindig szívesen választanak ilyen típusú szakmákat. Mi abban hiszünk, és azért dolgozunk, hogy az ágazati szereplőkkel, az Agrárkamarával, a szakmai szervezetekkel közösen együtt dolgozva próbáljuk megteremteni a megfelelő szakember utánpótlást. Azt gondolom, hogy ez nemcsak, mint FM-nek, fenntartónak a feladatunk, hanem együtt kell nagyon szorosan dolgoznunk mindenkivel, akinek ez az érdeke” – magyarázta Román István.

MTI Fotó: Beliczay László

Az ágazati szereplőkkel való együttműködés egyik fontos terepe a duális képzés, ami lehetőséget teremt arra, hogy a diákok megismerkedjenek a rájuk váró munkakörülményekkel és “élesben” teszteljék a tudásukat. A végzett szakmunkások között mégis akadnak pályaelhagyók. „Azt gondolom, nem a szakképzéssel van a baj, mert a szakképzés elég sok tanulót képez, hanem a fizetés miatt nem maradnak” – erről Galicz István, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola igazgatóhelyettese beszélt.

Természetesen nagyon sokan biztos megélhetést találtak és sikeres karriert építettek a szakmájukban. Az iskolának vannak olyan tanítványai is, akik kipróbálták magukat külföldön is, de visszajöttek Magyarországra, és itthon nyitottak pékséget vagy azóta, jó nevű cukrászdában dolgoznak.

A szakemberek szerint a kormányzati intézkedések szükségesek, de nem elegendőek, a munkaerőhiány megszüntetéséhez a mezőgazdasági vállalkozások közreműködésére is szükség van. “A Minisztérium elkészítette a Nemzeti Élelmiszergazdasági Stratégiát, amiben kiemelten megjelenika szakoktatásnak is a helyzete. Létre jött egy oktatási munkacsoport is, aminek a feladata, hogy a korábban említett ágazati szereplőkkel közösen találjon megoldást ezekre a problémákra” – mondta az FM helyettes államtitkára Román István.

A mezőgépész képzésben már el is indult a változás, a Mezőgazdasági Gépforgalmazók Országos Szövetsége saját programot indított a szakma népszerűsítésére.

Kapcsolódó tartalom