Trump feljelentést tett időn túli szavazás miatt

 

A republikánus elnökjelölt kampánycsapatának helyszíni tapasztalatai szerint Las Vegas egyik választóhelyiségében a múlt héten lehetővé tették, hogy a helyiség a hivatalos időn túl is nyitva tartson, hogy a korai szavazáson résztvevő, még várakozó emberek szavazhassanak. Az ügyben eljáró bírónő kedden délután elutasította az azonnali intézkedést.

Nevada azon államok közé tartozik, ahol mód volt a korai szavazásra, s bár a szavazóhelyiségek reggel 8-tól este 8-ig tartanak nyitva, a törvény lehetővé teszi, hogy akik este nyolckor már sorban állnak, de még nem tudtak bejutni a szavazófülkébe, azok leszavazhassanak, vagyis a szavazóhelyiség nyitva maradjon.

Óvásában Donald Trump azt kérte az illetékes választási bizottságtól, hogy a vitatott választási helyiségben leadott szavazatokat különítsék el és ne adják hozzá a többi vokshoz, a választási eredmények esetleges későbbi vitatása miatt.

Donald Trump, miután leadta a szavazatát. MTI/EPA Fotó

Sem az ügyben illetékes nevadai hatóság, sem a Clinton-kampány nem reagált a republikánus elnökjelölt lépésére. David Bossie, Trump kampányának helyettes szóvivője azonban az MSNBC televízióban azt mondta: nem arról van szó, hogy így akarnák elbátortalanítani a spanyolajkú szavazókat, hanem arról, hogy "tiszteletben kell tartani a játékszabályokat".

Nincs azonnali intézkedés

Később Gloria Sturman bírónő, akihez a republikánus óvás érkezett, kedden délután elutasította, hogy azonnal intézkedjen az ügyben. A nevadai bírónő érvelése szerint egy azonnali intézkedéskor nyilvánosságra kerülhetne a szavazók személyazonossága, s később zaklatások érhetnék őket.

Nyilatkozott a Fox televíziónak Donald Trump is. Az üzletember leszögezte, hogy meg kell őrizni a választások tisztaságát. Kitért arra is, hogy ahol elektronikusan szavaznak, ott sok helyütt gond van a gépekkel, amelyek szerinte automatikusan demokratákra fordítják át a republikánus szavazatokat.

"Nem hiszem, hogy a választásnak ma éjjel vége lesz" - fogalmazott a Fox televízió munkatársának kérdésére válaszolva Trump, majd hozzátette: mielőtt elfogadná a választási vereséget, még utána néz, hogy a választások során hol, mi történt.

Az amerikai médiában elhangzó első kommentárok szerint Trump és kampánycsapata  érezheti, hogy a republikánusok elveszítik az elnökválasztást, s ez az első óvás a jele lehet annak, hogy később vitatják majd a választási eredményt.