Sorra állnak ki Magyarország mellett az uniós államok

Az osztrák és a német külügyminiszter után a lett és a litván diplomácia vezetője, valamint a cseh miniszterelnök és az államfő is visszautasította Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter felvetését, miszerint Magyarországot ideiglenesen vagy véglegesen ki kellene zárni az EU-ból.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Die Welt című német lapnak adott interjúban beszélt arról, hogy ki kell zárni az EU-ból az olyan tagállamot, amely – mint Magyarország – “kerítést épít háborús menekültek ellen”, vagy megsérti a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Jean Asselborn.  EPA/JULIEN WARNAND

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter. EPA/Julien Warnard

Elsőként az osztrák külügyminiszter utasította vissza Asselborn felvetését. Sebastian Kurz elfogadhatatlannak nevezte a luxemburgi külügyminiszter szavait. Úgy vélte: lehetséges, hogy az unióban komolyabb szóváltásra is sor kerül, azonban a médián keresztüli üzengetés nem járul hozzá a közös munkához. “Magyarország európai állam, uniós tagország és Ausztria szomszédja” – szögezte le Kurz, és aláhúzta: “tiszteletre van szükség, hogy ne kerüljön veszélybe az európai béke”.

11 June 2015.  EPA/GEORG HOCHMUTH

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter. EPA/Georg Hochmuth

Nem osztja luxemburgi kollégája véleményét a német külügyminiszter sem. A Rigában tartózkodó Frank-Walter Steinmeier azt mondta, hogy egy uniós tagállamot sem kellene kitessékelni a közösség ajtaján.

„Megértem, hogy Magyarországot figyelve néhányan egyre türelmetlenebbek Európában az Európai Bizottság és a magyar kormány folyamatos csörtéi miatt. Ugyanakkor az én személyes hozzáállásom nem engedi meg, hogy kitessékeljünk egy európai tagállamot az ajtón. Néha nem spórolhatjuk meg magunknak a bonyolult vitákat – tette hozzá a szocialista Asselborn személyes jó barátjának számító Steinmeier.

 EPA/KALUS-DIETMAR GABBERT

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter. EPA/Klaus-Dietmar Gabbert

A német diplomácia vezetője a balti köztársaságok – Észtország, Lettország és Litvánia – külügyminisztereivel találkozott Rigában. A házigazda Lettország külügyminisztere, Edgars Rinkevics “hangszóró-diplomáciának” nevezte Asselborn javaslatát. “Ez a retorika nem segít rajtunk” – mondta. Véleményét Linas Linkevicius litván külügyminiszter is osztotta, aki szerint “az ilyen radikális kijelentések nem mindig lendítenek a dolgokon”.

A cseh államfő szerint a luxemburgi külügyminiszter felvetése, rendkívüli módon árt az Európai Uniónak és az európai integrációs projektnek. Milos Zeman véleményét szóvivője, Jirí Ovcácek tolmácsolta. ”Magyarország Csehország partnere az EU-ban és a visegrádi csoportban is” – jegyezte meg a szóvivő.

Milos Zeman cseh államfő. MTI/EPA Fotó

Milos Zeman cseh államfő. MTI/EPA Fotó

Asselborn Magyarország-bírálatát Csehországban Bohuslav Sobotka miniszterelnök is visszautasította. “Nem fogunk semmiféle uniókat létrehozni az EU-n belül, és senkit sem fogunk kizárni. Európának együtt kell működnie és összetartónak kell lennie” – olvasható a cseh kormányfő nyilatkozatában.

EPA/STEPHANIE LECOCQ

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök. EPA/Stephanie Lecocq

Az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője szerint értelmetlen álvita zajlik Magyarország európai uniós tagságáról. Manfred Weber a Neue Osnabrücker Zeitung (NOZ) című német lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy szó sincs Magyarország kizárásáról. “Magyarország az Európai Unió tagja, és az is marad” – mondta a tagországok jobbközép irányultságú pártjait összefogó Európai Néppárt frakcióvezetője.

EPA/PATRICK SEEGER

Manfred Weber az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője. EPA/Patrick Seeger

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa hozzátette, hogy Jean Asselborn kijelentése árt az EU-nak, mert éppen az ilyen megnyilvánulások vezetnek az Európával szembeni elégedetlenséghez és a megosztottsághoz. “Ennek véget kell vetni”, az EU jövőjéről pénteken Pozsonyban – Nagy-Britannia részvétele nélkül – tartandó találkozón a közösség egységét kell felmutatni – sürgette Manfred Weber.

Mint mondta, az EU-nak természetesen ügyelnie kell arra, hogy a tagállamok betartsák és érvényesítsék az alapértékeket, de ez ügyben nem érheti bírálat Magyarországot, mert – mint Weber hangoztatja – “mindig végrehajtotta Brüsszel összes javaslatát”.

A legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli német politikai erő, a kormányzó, konzervatív CDU-CSU-pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) alelnöke szerint a tagság megvonása helyett nemzetközi Károly-díj illeti meg Magyarországot, amiért megvédi az EU külső határát.

Alexander Gauland, az Alternatíva Németországnak (AfD) alelnöke. Fotó:  EPA/Klaus-Dietmar Gabbert

Alexander Gauland, az Alternatíva Németországnak (AfD) alelnöke. Fotó: EPA/Klaus-Dietmar Gabbert

Alexander Gauland közleményében hangsúlyozta: Magyarország azon kevés tagállamok közé tartozik, amelyek “lelkiismeretesen” eleget tesznek az uniós külső határok védelmére vonatkozó szerződéses kötelezettségüknek.

Magyarország a szidalom és fenyegetés helyett az európai egyesülésért végzett kiemelkedő munka elismeréseként járó nemzetközi Károly-díjat érdemli a határ védelmezéséért tett erőfeszítésekért – húzta alá az AfD-s politikus, aki szerint Jean Asselborn követelése már csak azért is “groteszk”, és már önmagában “pimaszság”, mert egy olyan ember beszél az európai értékekről, és bírálja a hatályos uniós jognak érvényt szerző Magyarországot, aki az uniós partnerek kárára adóparadicsommá változtatta hazáját.