TV2: Egy rabtárs szerint milliós kiadást jelentett Portiknak Juhász Péter

Portik Tamás egyik volt rabtársa szerint "Portik Tamásnak Juhász Péter (az Együtt alelnöke) havi szinten többmilliós kiadást jelentett".

Menyhárt Attila, aki korábban önbíráskodás és zsarolás miatt ült egy börtönben Portik Tamással, a TV2 Tények esti műsorának adott interjújában arról beszélt, Portik Tamás pénzzel segítette az Együtt alelnökét.

 

Budapest, 2016. március 31. Portik Tamás a két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság összevont büntetőperének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. március 31-én. A szlovák állampolgárságú Jozef Rohácot életfogytiglani, Portik Tamást 13 év szabadságvesztésre ítélte minősített emberölés miatt a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen. MTI Fotó: Kovács Tamás

Korábbi feltételek. 

A műsorban felidézték Juhász Péter korábbi reagálását, eszerint hazugságnak mondta, hogy pénzt kapott volna Portik Tamástól, továbbá az ellenzéki politikus tagadta azt is, hogy kapcsolatban állna vele.

A rabtárs arról is beszélt, hogy fogva tartásuk idején Portik Tamással haveri kapcsolatot épített ki, Portik egyszer arra a “szívességre” kérte: egy másik fogvatartottnak – akit az egyik ügyében tanúnak idéztetett meg – adjon át egy üzenetet, hogy mit valljon majd a bíróság előtt.

Menyhárt Attila szerint Portik Tamás abban bízik, hogy ha sikerül leváltani a kormányt, amelyik rács mögé juttatta, akkor talán az ő ügyét is újratárgyalhatják majd.

A volt rabtárs szerint Portik Tamás azt mondta neki, hogy másfél-két éven belül már kint fognak találkozni. Arra a kérdésre, hogy ezt mire alapozza, azt mondta: “lehet, hogy pont Juhász Péterre vagy Juhász Péterék úgy megkeverik kint a lapokat az ő utasítására”.