Németországban őrizetbe vették az Iszlám Állam egyik feltételezett vezetőjét

Németországban terrorgyanú miatt őrizetbe vettek egy férfit, akiről azt feltételezik, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezetője lehet.

Az illetőt a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Mutterstadtban vette őrizetbe a rendőrség egy különleges bevetési egysége – mondta a tartományi belügyminisztérium szóvivője a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint.  Hozzátette, hogy a férfi az Iszlám Állam “magas rangú képviselője” lehet.

Német kommandósok bevetésen. Képünk illusztráció. MTI/EPA Fotó

A Bild című lap is azt jelentette az online kiadásában, hogy a dzsihadisták egy vezetője lehet a Frankfurthoz közeli Mutterstadtban elfogott férfi, viszont később hozzátette, hogy az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztérium szóvivője határozottan cáfolta, hogy a feltételezett iszlamista az IÁ vezetői közé tartozhat.

Az észak-rajna-vesztfáliai belügyminisztérium kedd este közölte, hogy a férfit előzetes letartóztatásba helyezték, és azzal gyanúsítják, hogy merényletet tervezett. Konkrét fenyegetettségre utaló adatokat azonban nem tártak fel. Este az SWR is pontosította beszámolóját, azt írta, csupán találgatás volt, hogy a gyanúsított az IÁ magas rangú tagja lehet.

Az SWR szerint a férfit hosszabb ideig megfigyelték, és az előző héten pénteken vették őrizetbe Mutterstadtban, ahol látogatóban volt. Elfogása előtt a hatóságok tudomására jutott egy értesülés az észak-rajna-vesztfáliai Gelsenkirchen börtönéből arról, hogy terrorveszély fenyegetheti a német labdarúgó-bajnokság első osztálya (Bundesliga) 2016-2017-es szezonjának augusztus 26-i kezdetét.

Menedékkérőként érkezett, terroristaként “távozhat”?

A gyanúsított 25 éves, damaszkuszi születésű szíriai állampolgár, és menedékkérőként érkezett Németországba 2016 elején. A német hatóságok a határon ellenőrizték, ujjlenyomatot vettek tőle, és egy észak-rajna-vesztfáliai szálláson helyezték el, majd a duisburgi ügyészség eljárást indított ellene, és elrendelte megfigyelését, mert arra utaló információkat szerzett, hogy köze lehet az Iszlám Államhoz – áll az SWR jelentésében.

A férfi mobiltelefonján és számítógépén nagy számban találtak szíriai harci cselekményeket ábrázoló fényképeket. Az SWR szerint a nyomozás egyik központi kérdése, hogy a gyanúsított készítette-e a felvételeket. Az ARD országos köztelevízió értesülése szerint a férfi már akkor magára vonta a hatóságok figyelmét, amikor az idén februárban Svájc felől belépett az országba, mert a határon lefolytatott ellenőrzése során mobiltelefonján találtak több felvételt, amelyen gépfegyverrel, illetve gránátvetővel a kezében látható, feltehetően Szíriában.

Az eljárást az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Duisburg rendőrkapitánysága irányítja, a férfi elfogásában részt vett a Rajna-vidék-pfalzi tartományi bűnügyi hivatal (LKA). Roger Lewentz Rajna-vidék-pfalzi belügyminiszter közölte, hogy a két tartomány hatóságai jól működtek együtt. Ralf Jäger észak-rajna-vesztfáliai belügyminiszter azt emelte ki, hogy a hatóságok “jól és sikeresen dolgoznak együtt az iszlamista terror elleni harcban”, és “minden értesülést komolyan vesznek és kinyomoznak”.

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) legutóbb július 2-án közölt adatokat a menedékkérők, menekültek esetleges terrorista kapcsolatairól szóló értesülések és az értesülések alapján indított eljárások számának alakulásáról. Markus Koths szóvivő közleménye alapján az előző heti 410-ről 413-ra emelkedett azoknak az információknak, értesüléseknek a száma, amelyek külföldi terrorszervezetek Németországban tartózkodó feltételezett harcosaira vagy támogatóira, illetve feltételezett iszlamista háborús bűnösökre vonatkoznak.

Az értesülések többsége nem bizonyult megalapozottnak, sok esetben lejáratásról, hamis híresztelésről van szó – áll a közleményben, amely szerint 59-ről 62-re emelkedett az információk alapján indított nyomozati eljárások száma.