Kicsit nehézke’ volt, de belejöttem most már…

Felnőttek ülnek újra az iskolapadban a bagi romatelepen. Sokan közülük most tanulnak meg írni, olvasni, számolni. A projektet ők maguk kezdeményezték: nagy az elszántság bennük és mint mondják, ez az egész már nem is „ciki”.

A Bagon már öt esztendeje működő Bagázs Egyesület indította el az idén a romatelepi felnőttoktatást, az ott élő kifejezett kezdeményezésére.

A településen – amely a fővárostól alig 40 km-re van – a híd után már aszfalt és közvilágosítás sincs. Nagyjából négyszáz fős cigány közösség él itt, közülük 12-en már az év végi vizsgáikra készülnek.

Hermann Szilvia, az oktatás koordinátora a Kossuth Rádió Szombat délelőtt című műsorában arról beszélt, hogy a romák nem csak munkaerőpiaci megfontolásból, hanem önmaguk miatt is fontosnak tartják, hogy befejezzék az általános iskolát, fejlődjenek.

A felnőttek iskolájában minden pont úgy megy, mint az általánosban. Van házi feladat és vizsga is. Egy osztályt hat hónap alatt lehet elvégezni.

Ciki volt, hogy nincs meg a „nyolc”

Jakab Éva Dzseni is az iskola tanulója: két kisebb gyermekére nagylánya vigyáz, amíg ő az órákon ül.

„Azért kezdtem el, mert kicsit ciki volt nekem az, hogy nincs meg a ‘nyolc’, és végre itt volt a lehetőség. Kicsit szokatlan, kicsit nehézke’ volt, de belejöttem most már. A család eleinte kinevetett, most már örülnek” – mondta az asszony, aki az általános iskolát azért nem fejezte be annak idején, mert elszökött a szerelmével.

Ha végzett, talán szakmát is tanul, de mindenekelőtt jobb munkalehetőségre vágyik – és szeretne jogosítványt szerezni.

Általában mindenkit ezek a szempontok motiválnak az iskola elvégzésében. De húzóerő az is, hogy bizonyítsanak a családnak, gyerekeiknek, akik még iskolába járnak.

Nyíregyháza, 2016. május 2. Egy távoktatásban részt vevő felnőtt diák a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgán a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégiumban 2016. május 2-án. A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgájával megkezdődött az idei tanév május-júniusi érettségi időszaka, amelyben összesen mintegy 112 ezren adnak számot tudásukról. MTI Fotó: Balázs Attila

Illusztráció. MTI Fotó: Balázs Attila

Ne lefelé menjünk, hanem fölfelé

Kanalas Éva – aki azt szereti, ha Lénának szólítják –, kamasz lányával együtt jár az iskolába. Már nem kínos neki sem, sőt.

„Van, aki ahogy hazaért a munkából, már jön is tanulni, munkásruhában. Sokaknak csak egy osztályuk hiányzik, nekem három… De hajrá, benne vagyok! Muszáj, ilyen lehetőséget nem fogok kihagyni” – mondta a műsorban Léna.

Hozzátette: a lánya tisztességesen tanul, „nem esik abba a csapdába, mint én”. Ki akarja járni a 8 általánost és varrónő szeretne lenni.

„Büszke vagyok magamra, hogy ki fogom járni a 8 általánost. Azon vagyunk, hogy változzunk meg, ne lefelé menjünk, hanem fölfelé” – mondta.