Szanyi irányt mutat

Már javában írja pályázatát a tisztújításra a szocialisták EP képviselője, Szanyi Tibor. Apa! kezdődik című írása folyamatosan készül, bővül, talán már az is kiderül belőle, mivel és hogyan tervezi felfrissíteni az MSZP-t, amennyiben ő lesz az elnök.

Az egészségügy, az oktatás és a gyermekjólét azok a témakörök, amelyek nem csak hazánkban mozgatják meg a társadalmat, hanem Európa-szerte – mondta a szocialista képviselő az M1 Ma reggel című műsorában. Szanyi Tibor azt kívánja elérni, hogy kellő politikai tervezéssel a szocialista párt legyen a folyamatok politikai megtestesítője. Az Apa! kezdődik című írás 8 pontban foglalja össze azokat a politikai irányokat, amelyeket az MSZP-nek követnie kellene.

Az EP-képviselő szerint az emberek jónéven veszik, hogy a párt folytatja az aláírásgyűjtést a vasárnapi nyitvatartás kapcsán. Megjegyezte, hogy „nem a kérdések hozzák őket lázba, hanem sokkal inkább az, hogy végre tehetnek valamit ennek a kormánynak az eltakarítása érdekében”. Hozzátette, hogy ebben a kérdésben nincs „vagy-vagy” a megoldás. A vasárnapi pihenőnap a legősibb baloldali vívmány, amiről le lehet mondani, annak érdekében, hogy valakinek jobb legyen a jövedelme vagy, mert igény van rá – magyarázta. De ennek meg kell fizetni az árát – hangsúlyozta a politikus.

A párt szerint kétszeres-háromszoros munkabért illene fizetni a vasárnapi munkavégzésért. Ilyen körülmények között mindenki meggondolja, hogy kinyit-e – fűzte hozzá. Megjegyezte, hogy szolidaritást vállal minden vasárnap dolgozóért, mint a mentősök, az ápolók vagy a rendőrök. Úgy fogalmazott, hogy a „társadalmi szolidaritás egyensúlyát kell megtalálni, ahol mindenki úgy érzi, hogy valamit adott és valamit kapott”.

Hazánkban „arcpirítóan” alacsonyak a fizetések – hívta fel a figyelmet. A magyarországi „kizsákmányolási ráta” jóval magasabb, mint Nyugat-Európában. Ott a profit nagyobbik részét inkább a dolgozók kapják meg – jegyezte meg az elnöki posztért induló politikus.

Szanyi Tibor szerint az elnökségért folytatott küzdelemben két ember van a pártban, aki változást akar: ő és Harangozó Tamás.

Kapcsolódó tartalom