Az orvostudomány sokáig úgy vélte, hogy a kisgyermekek, csecsemők, újszülöttek semmiféle fájdalmat nem éreznek, mert nem alakultak még ki a fájdalmat érzékelő receptoraik. Megdöbbentő tény, hogy az erről alkotott vélemény igazán csak az elmúlt 30 évben változott.
Sokan azt gondolták, hogy az újszülötteknek és azoknak a csecsemőknek, akik nem nagyon tudják megfogalmazni szenvedéseiket, nem igazán fejlett a fájdalomérzékelésük. Azt tartották, újszülöttkorban nincs fájdalomérzékelés, nem tudatosodik, nem marad belőle emlék, ezért úgy hitték, nem kell kezelni a fájdalmat – magyarázta Gergely Mihály, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának aneszteziológus szakorvosa az M1 – Minden tudás című műsorában.
Aztán a számtalan vizsgálati és kutatási eredményből kiderült, hogy igenis nagyon súlyos, hosszú távú következményei lesznek, ha a beavatkozások során nem kapnak kellő fájdalomcsillapítást a gyerekek.
A szakember szavai szerint rengeteg fiziológiai jele van a fájdalomnak, amit felnőtteknél is lehet látni. Ilyen a keringési jelek változása, a szaporább légzés, a magasabb szívfrekvencia, illetve sok olyan hormon is van, amelynek bizonyos fájdalmas stimulosokra szintje megváltozik.
Ezek a kutatások vezettek el oda, hogy egyértelműen bizonyítást nyert, a fájdalmat gyerekkorban, csecsemő- és újszülöttkorban is csillapítani kell.
Gergely Mihály hozzátette, mára sokat változott a gyerekek monitorozása, több eszköz van kezükben, amivel észlelik, mely jelekre kell figyelni, és melyek azok, amelyek a fájdalmat jelzik.
Hogyan alakult a fájdalomcsillapítás a történelem során ?
Az ókorban növényeket, illóolajokat használtak, de fontos bódítószer volt a mák is. Kapronczay Katalin a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum könyvtári osztályvezetője kifejtette, a 16. századtól Paracelsus révén jutott be ismét a gyakorlatba, ő felismerte az ópium hatását a gyógyászatban. Ekkor még tüneti kezelést alkalmaztak, mert nem igazán tudták a betegségek okát.
A 18. században válik önállóvá a gyermekgyógyászat, már Magyarországon is megjelennek szakkönyvek, de fájdalomcsillapításról még ezekben sincs szó.
A szakember szavai szerint a középkorban altatószivacsot használtak, amelyet bódító jellegű szerek keverékébe mártottak, majd a páciens orra alá tartották. A beteget lefogták, felnőttek esetében alkoholt itattak vele, hogy kevésbé érezze a fájdalmat, de hathatós fájdalomcsillapításról ekkor még műtétek esetében sem volt szó.
A nagy áttörés a 19. században történt meg: Amerikából indult a folyamat, az inhalációs narkózis bevezetésével. Egy Morton nevű fogorvos alkalmazta elsőként az éternarkózist, és miután sikeresnek bizonyult, példája nyomán egy másik bostoni orvos, John Warren is bevetette – tette hozzá.
Ezután rendkívül gyors utat járt be az inhalációs narkózis, Anglián keresztül eljutott először Bécsbe, majd Magyarországra is.
1847. január 25-én írták le azt az esetet, amikor Bécsben az első kísérletet ennek kapcsán lefolytatták. Markusovszky Lajos Bécsben tartózkodott, a sebészeti klinikán műtő, növendéki ösztöndíjas volt. Meghallgatta az éternarkózisról szóló híreket, majd önként jelentkezett, hogy rajta ki lehet próbálni – magyarázta Kapronczay Katalin.
Néhány nappal hazatérése után javasolta kollégáinak, hogy próbálják ki a módszert, ami sikeresnek bizonyult, február elején már ezzel műtöttek.
A gyermekgyógyászat területén Schöpf-Merei Ágost vezette be az éternarkózist. 1847-től a kloroformot is elkezdték használni, amelyet Kovács Sebestyén Endre sebész alkalmazott először. Ettől kezdve gyorsan fejlődött a szakszerű fájdalomcsillapítás.
