Elítélik a magyar pártok a brüsszeli merényleteket

A brüsszeli terrortámadások után a magyarországi pártok egyöntetűen megdöbbenésüket és részvétüket fejezték ki.

Összeállításunk folyamatosan frissül.

Jobbik: megdöbbentő a terrorcselekmény

A Jobbik együttérzését fejezte ki az áldozatok családjaival, szeretteivel, a sérülteknek pedig mihamarabbi felépülést kívánt. Az ellenzéki párt parlamenti frakciója kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte ezt.

Tóbiás: a terroristák a demokráciát próbálják elvenni

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője ezt nem szabad hagyni. Az ellenzéki politikus hivatalos Facebook-oldalán megrendülésének adott hangot a brüsszeli merényletek után, amelyeket barbár támadásoknak minősített.

“Borzasztó érzés látni a képeket és nagyon aggódom azokért a honfitársainkért, akik most ott vannak” – fogalmazott Tóbiás József, aki hozzátette, “erősnek kell lennünk, mert az elkövetők éppen azt akarják, hogy féljünk”. “A demokráciánkat, a szabadságunkat próbálják elvenni, de mi nem hagyjuk!” – hangsúlyozta a szocialista politikus.

Az MSZP és a Jobbik egyetért azzal, hogy a brüsszeli robbantások nyomán átmenetileg emelték a Magyarországon érvényben lévő terrorfokozatot – közölték az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista és jobbikos tagjai a testület keddi zárt ülése után.

Gyurcsány: a terrorra kemény és erős Európa a válasz

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt kormányfő kedden, hivatalos Facebook-oldalán reagált a napközben történt belga terrorcselekményekre. “Kevesebb nemzetállami önzés, nagyobb közös erő” – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki hozzátette, “jól döntöttünk, amikor a Fidesszel megszavaztuk az Iszlám Állam elleni közös szövetségesi fellépésben való részvételt”.

Kiemelte, a terroristákkal nem megbékélni kell, hanem harcolni kell ellenük. A brüsszeli támadást is vélhetően elkövető Iszlám Állam ugyanis meg akarja ölni mindazt, amit Európa jelent: a szabadságot, a demokráciát, egymás tiszteletét – fejtette ki Gyurcsány Ferenc, megjegyezve, “miközben a mértékletességben hiszek, mértékletesség kell a mértékletességben is, aki szabad világunkat fenyegeti, azokkal szemben erővel kell fellépni. Közösen, határozottan”.

A DK vezetője részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, a Belga Királyságnak, továbbá mielőbbi gyógyulást és teljes felépülést kívánt a sérülteknek, akik között magyar állampolgárok is vannak.

Két reptéri alkalmazott a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, miután kettős robbantás történt 2016. március 22-én. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Liberálisok: a terrorizmusra semmilyen körülmények között nincs mentség

A Magyar Liberális Párt elítéli a brüsszeli robbantásokat és az egész európai közösség ellen elkövetett támadásként értékeli azokat. Az ellenzéki párt kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a terrorizmusra semmilyen körülmények között nem lehet mentség és az nem maradhat következmények nélkül.

Megjegyezték: bíznak abban, hogy a történtek nem szolgálnak újabb alapot a gyűlöletkeltésre, a menekültkérdés és a terrorizmus összemosására.

A párt együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit.

A belga tűzoltóság kedd délelőtt közölt adatai szerint legkevesebb huszonegy halálos áldozata van Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és az egyik metróállomáson történt reggeli robbantásoknak.

 PM: nincs mentség a terrorra 

A Párbeszéd Magyarországért (PM) álláspontja szerint nincs mentség a terrorra.

Az ellenzéki párt így reagált a brüsszeli robbantásokra az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben elítélte a terrortámadások elkövetőit és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, valamint mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek. A PM felszólította a kormányt, hogy “hangulatkeltés nélkül” tegyen meg mindent a magyar sérültek ellátásáért.

 KDNP: ez egy Európa elleni újabb támadási kísérlet 

Egy Európa elleni újabb támadási kísérletként értékelte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a reggeli brüsszeli robbantásokat.

A kisebbik kormánypárt nevében Hölvényi György EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében döbbenetesnek és elszomorítónak minősítette a történteket.
A KDNP részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánt.

Kiemelték ugyanakkor: azt sem szabad azonban elhallgatni, hogy ez egy Európa elleni újabb támadási kísérlet. Erre utal, hogy a robbantások mind szimbolikus helyszíneken történtek – magyarázta a politikus, aki szerint a további támadásokat csak összefogással lehet kivédeni.

Együtt: az egész nyugati civilizációt érte támadás 

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja közleményben ítélte el a brüsszeli terrortámadásokat, amelyek során, a párt szerint, nem csak a belgákat, nem csak az Európai Uniót, de az egész nyugati civilizációt érte brutális támadás.

Az MTI-hez eljuttatott közleményükben részvétükről biztosították az ártatlan áldozatok hozzátartozóinak, és a Nyugat “szabadságban hívő és szabadságszerető népeit”.
Az Együtt bízik abban, hogy a bűnüldöző szervek a lehető legrövidebb időn belül megállapítják a tettesek kilétét, felderítik indítékaikat, és az európai közösség megfelelő válaszlépéseket lesz majd képes tenni – írták. Magyarországnak és a magyar kormánynak kötelessége, hogy saját eszközeivel támogassa az ezzel kapcsolatos belga és nemzetközi erőfeszítéseket – tették hozzá.

A történtek ismét rávilágítanak, hogy az arctalan és barbár terror ellen csak nemzetközi együttműködés keretében lehet küzdeni, egyetlen ország sem képes egyedül kezelni a válságot – fejezik ki véleményüket. A gyűlölet ellen mindenkinek kötelessége összefogni, és ha kell, harcolnunk is kell ellene, mert a szabadságnak és egymás kölcsönös tiszteletének nincs történelmi alternatívája – szögezik le. Egyúttal bejelentették, hogy az Együtt kedden 18 órakor a budapesti belga nagykövetség előtt mécsesgyújtással emlékezik az ártatlan áldozatokra.

LMP: az EU közös fellépéssel tud megbirkózni a problémával 

Az LMP szerint az Európai Unió egészét érte támadás kedden Brüsszelben, a közösség tagjai pedig csak akkor tudnak megbirkózni a problémával, ha képesek közösen fellépni ellene.

Gál József, az ellenzéki párt szóvivője kedden az MTI-nek nyilatkozva mély részvétét fejezte ki a brüsszeli terrortámadásokban elhunytak hozzátartozóinak és jobbulást kívánt a magyar sebesülteknek is.

Kiemelte, a túl gyors következtetések levonása előtt fontos látni, hogy az unió csak közös fellépéssel birkózhat meg a problémával. Az LMP szóvivője a szükséges intézkedésekre példaként említette az európai titkosszolgálatok együttműködésének hatékonyabbá tételét.

Fidesz: életeket követelt a terror és a bevándorláspárti politika

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja szerint a terror és a bevándorláspárti politika európai polgárok életét követeli.

A kormánypárti frakció kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében osztozott a napközben elkövetett brüsszeli terrortámadásban elhunytak hozzátartozóinak gyászában. “Ez nemcsak Brüsszel, hanem egész Európa és minden európai ember gyásza és fájdalma” – fogalmaztak.

Kiemelték továbbá, hogy a brüsszeli terrortámadás-sorozat nem az első jele annak, hogy Európában valami végképp megváltozott. Az illegális bevándorlás és a bevándorláspárti politika terrort hozott Európába, a bevándorláspárti politika az európai polgárok mindennapi biztonságát fenyegeti és európai polgárok életét követeli – fejtették ki.

A Fidesz szerint “most álszent nyilatkozatokat tevő magyar baloldali pártok és politikusok is azok közé tartoznak, akik támogatják a bevándorlást, a bevándorlók betelepítését, kezdettől lebecsülték a terrorveszélyt és megtámadták a kormány minden – a magyar emberek biztonsága érdekében – hozott intézkedését”.