Több mint jóslat: vérszívó-invázió kezdődik tavasszal

Kullancsinvázió jöhet tavasszal. Túlságosan enyhe volt a tél, ami kedvezett az élősködőknek, ezért jóval több lesz belőlük idén. A kullancsok többféle betegséget is terjesztenek, köztük a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást, valamint a Lyme-kórt.

Megragadom és a testénél csavarva gyakorlatilag kijön a kullancs – Mentes Árpád azt mutatja, miként kell szakaszerűen eltávolítani a kullancsot egy kutyából. Az állatorvos azt mondta, naponta több ilyen esettel találkozik.

Az elmúlt hónap második felében rengeteg kullancsot szedtünk ki a kutyákból. Most is jelentős mennyiségű kullancs van a természetben – mondja.

A kullancsokból milliónyi hemzseg a magyar erdőkben, sőt a városok parkjaiban is. Az idei enyhe tél miatt a szakemberek kullancsinvázióra számítanak.

Az elmúlt tél sem nevezhető télnek, hanem enyhe tavasznak. Ez rendkívül kedvez a kullancstársaságnak. Tavasszal a villámgyors melegedés és sok csapadék miatt párás lesz környezet. Ebben hamar felszaporodnak, a kullancsok száma évről évre hatványozódik – szögezte le az M1 híradójának Kapiller Zoltán.

A Magyar Kullancsszövetség elnöke azt mondta, ha valakit megcsíp egy kullancs, akkor érdemes vásárolni egy ilyen, bármelyik patikában kapható gyorstesztet. Két csík jelzi, ha az állat fertőzött volt.

A vándorló bőrpír a kullancsok által terjesztett Lyme-kór első tünete. Torzsa Péter szerint a krónikus ízületi fájdalommal járó betegség a korai szakaszában könnyen gyógyítható. Nem úgy, mint a másik, szintén a kullancsok által terjesztett betegség, a vírusos agyhártyagyulladás, ami akár halálos is lehet. Ez ellen védőoltással lehet védekezni.

Már benne vagyunk a szezonban, hiszen nagyon sokan elkezdenek kirándulni, szabadtéri sportokat űzni – mondta a SOTE Családorvosi Tanszékének egyetemi docense. – Most lehetőség van egy gyorsított sémára, amikor a 0. napon, egy héttel később és utána 3 hét múlva megkapjuk a védőoltásokat. Majd jön egy emlékeztető oltás 9-12 hónap múlva.

Az oltásokat a háziorvostól kell kérni, ezekkel egy hónap alatt kialakul a védettség.

Magyarországon a lakosság alig 15 százaléka kérte eddig a vírusos agyhártyagyulladás elleni védőoltást, miközben például a szomszédos Ausztriában ez a szám 80 százalék.