Katasztrófaközeli helyzet Görögországban

Görögországban egy katasztrófa közeli helyzet formálódik – jelentette ki Fokasz Nikosz szociológus, az ELTE tanár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Megemlítette az Orvosok Határok Nélkül szervezet előrejelzését, miszerint az ország egy hétig bírja még fogadni a menekülteket, aztán megtelik. Görögországban ugyanis „feltorlódnak a menekültek”, miután Ausztria hatására a balkáni országok sorra szigorítanak, illetve tervezik lezárni a határokat.

Drónnal készített légi felvétel egy Idomeni közelében működő regisztrációs és tranzitközpontról. (MTI/EPA/Nikosz Arvanitídisz)



Mint mondta: már most egyre több menekült tartózkodik Athén közterületein, sokan pedig az autópályákon gyalog indulnak útnak. Híradások szerint hajnalban Pireuszban befutott egy hajó 1400 menekülttel. Januárban körülbelül 70 ezren érkeztek Törökországból, ebből 60 ezren Szíriából, Irakból ás Afganisztánból.

Görögországban öt hotspot működik. A Szíriából és az Irakból érkezetteknek van esélyük arra, hogy továbbengedjék őket a regisztráció után észak fel.

Az teljesen világos, hogy ez a probléma Görögországot meghaladja. Azt sem lehet komolyan állítani, hogy Görögország okozza ezt a problémát, és azt sem lehet elvárni, hogy megállítsa a menekültáradatot – mondta a szociológus.



Hozzátette: van egyfajta várakozás a NATO-val szemben. A hajók már a helyszínen vannak, péntektől indul be egy olyan akció, melyben a görög és a török parti őrséget informálják majd. A törökök azonban a tőlük elinduló hajókat nem akarják visszafogadni.
Fokasz Nikosz a 180 percben

Ennek a játéknak sok szereplője van,  és ugyanazon szereplők sem mindig ugyanazt a játékot játsszák, ezért a menekültkérdés pillanatnyilag megoldhatatlan feladatnak látszik – szögezte le Fokasz Nikosz.